
Albert Tibor polgármester és Melles Mária alpolgármester a berendezés előtt. Új lehetőségek
Fotó: Veres Nándor
Hargita megye legkorszerűbb szelektív hulladékgyűjtő szigetét üzemelik be Tusnádfürdőn. Egy brassói cég egyelőre kísérleti jelleggel szállított a fürdővárosba egy olyan okos hulladékgyűjtőt, amelyből kettő működik a Cenk alatti városban.
2020. június 29., 11:162020. június 29., 11:16
A hajókonténerhez hasonló formájú szelektív szemétgyűjtő sziget a tömbházlakókat fogja kiszolgálni – tudtuk meg Albert Tibor polgármestertől. Ezért először a szükséges alapozást készítik el számára, majd elhelyezik és beüzemelik.
A városvezető szerint az automatizált hulladékgyűjtő szigetet forgalmazó cég kísérleti jelleggel szállította Tusnádfürdőre a berendezést, amelynek működését követni fogják.
– vázolta a polgármester. Hozzátette, amennyiben Tusnádfürdőn is jól működik majd a rendszer, amelyből az összegyűjtött hulladékot a város szállíttatja el, akkor szándékukban áll további négy hasonló berendezés megvásárlása érdekében pályázati támogatást keresni.
– számolt be.
Brassóban egyelőre két helyszínen működik olyan okos szelektív hulladékgyűjtő pont, mint amit Tusnádfürdőn is üzembe fognak helyezni. A hulladékok típusa szerint több bedobónyílással ellátott, teljesen automata berendezéshez csak az azonosítást szolgáló kártyával lehet hozzáférni. Az azonosított lakók számára vonalkóddal ellátott zsákot ad ki a rendszer, ebbe gyűjtik a hulladékot, a teli zsákok tartalmát pedig a vonalkód leolvasása után az érzékelő által nyitott bedobóablakon kell a megfelelő részbe önteni. A 30 ezer euró értékű, kamerával ellátott berendezés a felhasználónak nyugtát is ad a hulladékról a mennyiség feltüntetésével, és idegenek számára nem hozzáférhető.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
1 hozzászólás