Hirdetés
Hirdetés

Nyáron elkezdődhet a régóta várt útjavítási munkálat Hargitafürdő felé

A Hargitafürdőre vezető megyei út állapota egyre romlik. Elérhető közelségben a változás •  Fotó: Gábos Albin

A Hargitafürdőre vezető megyei út állapota egyre romlik. Elérhető közelségben a változás

Fotó: Gábos Albin

Helyi cég is jelentkezett a 13A jelzésű országutat Hargitafürdővel összekötő megyei út teljes felújításának elvégzésére. Előreláthatóan júliusban kezdhetik el a munkát, amelynek költségeire támogatást igyekszik szerezni a megyei önkormányzat.

Kovács Attila

2019. május 29., 11:492019. május 29., 11:49

Márciusban indították el a közbeszerzési eljárást a Tolvajos-tetőn lévő Hármaskereszttől Hargitafürdőig vezető, 138A jelzésű megyei út felújítására, amelynek állapota már nagyon szükségessé teszi ezt a beavatkozást. Az egykori betonburkolat elrepedezett, széttöredezett, a megjelenő kátyúkat évek óta aszfalttal tömik be, így most egyfajta vegyes burkolat van az úttesten, sok hibával. A közbeszerzési kiírásban

a közel 5,5 kilométeres hosszúságú útszakasz korszerűsítési költségeit 8,8 millió lejre becsülték.

Noha kivitelezési szerződést még nem írtak alá, a közbeszerzési eljárás közel jár a befejezéshez – tudtuk meg Borboly Csabától. A Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint két cég nyújtott be árajánlatot, közülük az egyik helyi vállalkozásét fogadták el. Ha az eredménnyel kapcsolatban néhány napon belül nem történik óvás, következhet a szerződés aláírása, és júliusban elkezdődhet a munka.

Borboly azt is elmondta, hogy a kivitelezés idejét kilenc hónapban jelölték meg, a téli időszakot leszámítva, így

az útfelújítás várhatóan jövőre fejeződhet be.

Korábban a kiviteli tervek elkészítése elhúzódott, mivel a kiírásra helyi tervező nem jelentkezett, csak Jászvásárról és Szucsáváról volt érdeklődés, ugyanakkor a szakhatósági engedélyek beszerzése is késett.

Hirdetés

A szükséges pénzt egyelőre a megye saját költségvetéséből kell biztosítani, európai uniós támogatásért nem pályázhattak, mert a 138A jelzésű út nem köt össze két országutat. „Várjuk a lehetőséget, hogy kormányzati forrásból is kapjunk támogatást” – közölte az elnök, aki korábban azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben más beruházásra sikerül állami vagy EU-s finanszírozást nyerniük, az onnan felszabadult összeget a hargitafürdői útra használják fel.

Megközelítés Piricskéről is

Borboly szerint Hargitafürdő jobb megközelítése érdekében a csicsói és csíkszeredai helyi önkormányzatok közigazgatási területén húzódó, a 13A országúttól Piricskére, majd onnan Hargitafürdőre vezető út korszerűsítésének előkészítését is jó volna elkezdeni, és kisajátítani az érintett területeket.

Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere kérdésünkre megerősítette, hogy ez a szándék megvan az érintett települések részéről, és a Madéfalva, Csíkcsicsó, Csíkrákos, valamint Csíkszereda részvételével létrehozott Forest Közösségi Feljesztési Egyesület (ADI) egyik célja az erdei és mezei utak korszerűsítése.

Legjelentősebb projektjük, amelynek költségeire az egyesület pályázati támogatást igyekszik szerezni, a Piricskéről Csicsó és Madéfalva területének érintésével a Rákosi-fürdőig vezető, mintegy 40 kilométer hosszúságú út felújítása lenne, de a Piricske–Hargitafürdő útszakasz korszerűsítése is szerepel a tervek között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Nagyon készültek erre a hétfőre a rendőrök: több mint kétszáz helyszínen tartanak házkutatást

Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.

Nagyon készültek erre a hétfőre a rendőrök: több mint kétszáz helyszínen tartanak házkutatást
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Csíkszéki és gyergyószéki településeken is áramszünet lesz

Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.

Csíkszéki és gyergyószéki településeken is áramszünet lesz
2026. november 02., hétfő

Közzétették a képességvizsga és az érettségi mintatételeit

Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Közzétették a képességvizsga és az érettségi mintatételeit
2026. november 02., hétfő

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben

Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után

Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Két településen láttak medvét a hétvégén
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

2026. november 01., vasárnap

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók

Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.

Összeérnek az élet és az elmúlás fényei – fotók
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval

Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.

Vörös beavatkozási terv vasárnap este egy kisbusz baleseténél – videóval
2026. november 01., vasárnap

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
2026. november 01., vasárnap

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében

Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Új nyugdíjszelvények lesznek novembertől Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés