
Fotó: presidency.ro
„Teljesen aberránsnak” nevezte Nicușor Dan államfő azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél.
2025. július 30., 15:112025. július 30., 15:11
2025. július 30., 15:122025. július 30., 15:12
A Cotroceni-palotában tartott szerdai sajtótájékoztatóján – melyről az Agerpres számolt be – az elnök elmondta, eddig 76 nyugdíjazási kérelmet kapott bírák és ügyészek részéről. Közülük ketten visszavonták a kérelmüket, ketten pedig azt mondták, hogy nem vonulnának nyugdíjba, „ha nem lenne ez az információáradat”. Utóbbiakkal készen áll tárgyalni – jelentette ki az államfő.
Nicușor Dan azt is elmondta, hogy a nyugdíjazási kérelmek áttekintése lezárult, az ezekkel kapcsolatos elnöki rendeleteket pénteken teszik közzé. „Akik esetleg meggondolták magukat, írhatnak nekem péntekig” – tette hozzá.
„Veszített a minőségéből az igazságszolgáltatás, mert a tapasztalatot semmi sem pótolhatja” – fogalmazott.
Az államfő ugyanakkor tiszteletét fejezte ki azoknak a bíráknak és ügyészeknek, akik a rendszerből való kilépésre ösztönző körülmények ellenére is folytatják a munkát.

Javaslatokkal állt elő Ilie Bolojan miniszterelnök kedden a különleges nyugdíjak ügyében.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
szóljon hozzá!