
Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala
Nicușor Dan független államfőjelölt nem tartja időszerűnek az előre hozott parlamenti választások kezdeményezését, függetlenül attól, hogy ki nyeri el az államfői tisztséget.
2025. május 07., 08:282025. május 07., 08:28
Keddi sajtótájékoztatóján Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy hosszú ideje instabilitás jellemzi az országot, tavaly novemberben érvénytelenítették az elnökválasztást, aztán ügyvivő államfő került az ország élére, most pedig ügyvivő miniszterelnöke és kormánya van az országnak.
– idézi az Agerpres hírügynökség Nicușor Dant. Hozzátette, Romániának jelenleg van parlamentje, amelyiknek még három és fél évig tart a megbízatása, és az új államfőnek ezzek a parlamenttel kell majd együttműködnie egy új kormánykonstrukció kialakítása érdekében.
A politikus azt is elmondta, nem kívánja kommentálni Marcel Ciolacu lemondását, de meglátása szerint „nem lett volna helyénvaló”, hogy továbbra is ő vezesse a kormányt.
Arra a kérdésre, hogy lehetségesnek tartaná-e egy USR–PNL–RMDSZ és a nemzeti kisebbségek alkotta kisebbségi kormány alakítását, amelyet esetleg a PSD is támogat a parlamentben, Nicușor Dan azt válaszolta, „ez is egy variáns”. Leszögezte,
„Arról, hogy az Európa-barát pártok közül melyek kívánják ezt felvállalni, illetve hogy melyek lesznek a kormányzás főbb irányvonalai, a második forduló után kell elkezdeni a tárgyalásokat” – szögezte le.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!