
Fotó: Presidency
A bukaresti négypárti kormánykoalíció jelenlegi összetételében folytatja a munkát azoknak az intézkedéseknek a meghozatala érdekében, amelyekre felhatalmazást kapott a parlamenttől.
2025. szeptember 23., 20:342025. szeptember 23., 20:34
2025. szeptember 23., 20:372025. szeptember 23., 20:37
A közlemény szerint a konzultációra az ország politikai és gazdasági stabilitásának biztosítása érdekében volt szükség.
Az elnök a koalíció egységének, a megígért reformok folytatásának fontosságát hangsúlyozta, a koalíciós pártok pedig vállalták, hogy nézeteltéréseiket felelősségteljesen, a közérdeket szem előtt tartva, párbeszéddel rendezik.
„A románok áldozatokat hoztak az utóbbi években, olyan válságokon mentek keresztül, amelyeket nem ők okoztak.
– idézték az Agerpres által is szemlézett közleményben az államfő értékelését.
Nicusor Dan ezt a derűlátó következtetést annak a tájékoztatásnak az alapján vonta le, amelyet a küszöbönálló költségvetés-kiigazításról mutatott be a pénzügyminiszter a koalíciós pártok vezetőivel folytatott tanácskozáson.
Románia elnöke támogatja a társadalom által elvárt és a parlamenti többség által vállalt, életbevágó reformok megvalósítását a társadalmi élet valamennyi területén – mutatott rá a hivatal.
Romániában azt követően ingott meg a négypárti kormánykoalíció egysége, hogy a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) nyilvánosan bírált több olyan takarékossági, deficitcsökkentő intézkedést, amelyet Ilie Bolojan liberális miniszterelnök – kormánya nevében – kilátásba helyezett. A legtöbb vita a közigazgatás karcsúsítását célzó terv körül alakult ki:
A miniszterelnök több ízben is utalt arra, hogy kész megválni tisztségétől, ha nem kap támogatást koalíciós partnereitől azon reformintézkedései megvalósításához, amelyekkel a célja
Bolojan egy már elfogadott intézkedés esetleges megtorpedózása kapcsán is kilátásba helyezte lemondását: úgy vélekedett, ha a bírák és az ügyészek nyugdíjkorkedvezményét fokozatosan megszüntető és a különnyugdíjak összegét csökkentő törvénytervezet megbukik az alkotmányossági kontrollon, akkor
A nyugdíjreform által érzékenyen érintett alkotmánybíróság várhatóan a szerdai ülésén dönt arról, hogy megfelel-e az alkotmány előírásainak a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvény.
A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők elvetették a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozását, ugyanakkor újabb társadalmi csoportok számára tettek elérhetővé díjmentes bérleteket a tömegközlekedési eszközökön.
A Temesvári Nyugati Egyetem rektora, Marilen Pirtea veheti át Daniel David helyét az oktatási minisztérium élén.
Két autó ütközött frontálisan kedd reggel az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirály és Tibód közötti útszakaszon. A balesetben egy személy megsérült.
Oroszország keddre virradóra újabb dróntámadásokat intézett Ukrajna ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát drónok vagy dróndarabok becsapódásának veszélyére.
Szélre, hóviharokra és jegesedésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Bár a riasztás elsősorban az ország déli és délkeleti részeit érinti, Székelyföldön is fagyos időjárás lesz a hét második felében.
A tervek szerint levélben fognak szavazni a bírák és ügyészek az államfő által a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsról (CSM) kezdeményezett referendumon – közölték az elnöki hivatal illetékesei.
Közzétették hétfő este a pénzügyminisztérium honlapján a jövő évi költségvetés elfogadásához szükséges és egyéb stratégiai intézkedéseket tartalmazó úgynevezett salátarendelet tervezetét.
szóljon hozzá!