
Fotó: presidency.ro
Nicușor Dan államfő szerint „fejetlenség” van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM) – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. július 30., 17:092025. július 30., 17:09
2025. július 30., 17:172025. július 30., 17:17
Az államfő az igazságügyi rendszerben dolgozók különnyugdíját szabályozó törvény tervezett módosítása kapcsán beszélt erről szerdai sajtótájékoztatóján.
– fogalmazott.
Rámutatott, a bírák és ügyészek által benyújtott kérelmek 70 százalékában nincs megjelölve a nyugdíjba vonulás pontos időpontja. „Az én tapasztalatom szerint akár cukrászdában, akár szűcsműhelyben, akár tervezőmérnökként dolgozik valaki, ilyenkor oda kell figyelni, hogy ez ne befolyásolja a termelés menetét” – jelentette ki az elnök.
Nicușor Dan azt is megjegyezte, hogy az államfő nem közjegyző, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kiszámíthatóság érdekében
Az elnök azt is elmondta, hogy szándékában áll részt venni a CSM több ülésén. „Elfogadhatatlan, hogy egy ehhez hasonló elit intézménynél ne legyen egy minimális kiszámíthatóság” – fogalmazott.
Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9709 lej volt, 145 lejjel (1,5 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.
A júliusi 8,16 százalékról augusztusban 6,17 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A piacvezető OMV Petrom péntek reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj árát, alig két nappal az előző drágítás után. A benzin ára néhány banira megközelítette a 10 lejes lélektani határt, míg a gázolaj majdnem 10,5 lejbe kerül literenként.
Pénteken százötven kerékpáros halad át Kovászna megyén, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani.
Harminckilenc lovas nevezett a 15. Székely Vágta futamaira, melyeket pénteken és szombaton tartanak a maksai Óriáspince-tetőn – közölték a szervezők.
Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás az ezredforduló legmeghatározóbb eseménye volt, amely ráirányította a figyelmet a szövetségek és a kollektív biztonság fontosságára.
A Bihar megyei törvényszék szerdán elrendelte három, 21 és 25 év közötti fiatalember 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
szóljon hozzá!