
Fotó: Fehér Csongor
A Székelyföldi Rönkhúzó Bajnokság döntőjét tartották meg a XIII. Székelyföldi Lovas Ünnepen. Emellett pedig még több programpontot szerveztek, nézőközönség nélkül. Az érdeklődők online kapcsolódhattak be az egész napos rendezvénybe.
2020. október 11., 11:082020. október 11., 11:08
A korábbi évektől eltérően, bár az esemény lezajlott, de meglehetősen üres volt szombaton a gyergyószentmiklósi lovaspálya. Október 10-én tartották, több más lovas versennyel kiegészítve a rönkhúzó bajnokság döntőjét. A rendezvényre a szervezők csak a résztvevőket, kísérőiket, valamint a csapattagokat engedték be, mindenkivel betartatva a járványügyi rendelkezéseket.
Bajkó Tibor, a Krigel Sport Klub elnöke sajnálatának adott hangot az eseményen: „egy olyan rendezvényt összeállítani, amely mögött komoly társszervezők és támogatók vannak, de nézőket nem lehet hívni, nem lehet számukra élményt biztosítani ez engem elkeserít”. Hozzátette, nagyon reméli, hogy ez volt az utolsó, hogy ilyen körülmények között kelljen lovas ünnepet szervezniük.
Fotó: Fehér Csongor
A bejelentkezett versenyzők több mint 80 százalékban jelen voltak az eseményen. A déli órákban már túl voltak a rönkhúzó bajnokság kis kategóriájának, az egyes és kettes munkalovak versenyén. Ezek díjazása is megtörtént a délutáni programok előtt, amelyek a Páll Ágnes Kupáról és a fogathajtó megmérettetésről szóltak. Ezeket követően mérettettek meg a gazdák a nagy kategóriába sorolt, egyesével vagy kettesével befogott munkalovaikkal. Az eseményt pedig a farkaslaki kaszkadőr csapat bemutatója zárta.
Miért fontos a pontos és jól megírt önéletrajz és mikor segíthetnek a továbbképző- és átképző programok? Hol érdemes tájékozódni az új munkalehetőségekről? – ezekről beszélgettünk a Maros megyei munkaügyi szakemberekkel.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!