
A Dolce TV előfizetői továbbra sem nézhetik a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit az m1-es csatornán, ugyanis a szolgáltató a Román Televízió kizárólagos jogára hivatkozva felfüggesztette a Magyar Televízió 1-es csatornájának a sugárzását a meccsek idejére.
2010. július 01., 16:232010. július 01., 16:23
2010. július 02., 09:392010. július 02., 09:39
A vb első hetén zajló mérkőzéseket még követhették az MTV egyes csatornáján, ám a második héten már elsötétült a képernyő.
Marad nekik az RTV 1-es csatornája
A múlt csütörtöki „letiltás” meglepetésszerűen érte a Dolce előfizetőit, ugyanis mindenféle előzetes bejelentés nélkül a mérkőzés közben kapcsolták ki az MTV-t. Második nap pedig egy felirat is megjelent az elsötétült képernyőn: Romániában a dél-afrikai világesemény kizárólagos közvetítési jogával a Román Televízió rendelkezik, csak annak a csatornáin, illetve a Telesporton követhetik a labdarúgó-világbajnokságot. „Az háborított fel leginkább, hogy semmibe veszik a szerződést, amelyben az MTV is szerepel, és nem is szóltak előre, hogy csak a román csatornán nézhetjük a mérkőzéseket egy hónapon keresztül” – panaszolta Nagy László, mezőbándi lakos. Csupán az m1 csatornáját kapcsolta le a szolgáltató, az m2-n párhuzamosan közvetített mérkőzéseit mindenki nézhette, azonban az egyenes kieséses szakaszban csupán az 1-es közvetít Afrikából, így marad az RTV 1-es csatornája a Dolce TV előfizetőinek.
Vannak a Dolcenál is szigorúbb kábelszolgáltatók
A közvetítési jogokat országokra adja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), azaz Romániában az RTV, Magyarországon az MTV sugározhatja az eseményeket. A Dolce TV nem csinál mást ezzel a letiltással, csak túlságosan szigorúan betartja a FIFA és a tévétársaságok közti megállapodást. Üzleti szempontból pedig érthető, hogy az RTV a mérkőzések idején nagyobb nézettséget szeretne elérni a reklámidő minél drágább értékesítése révén. A Dolce TV illetékeseit sem a nézők, sem pedig mi nem tudtuk elérni. A szolgáltató előfizetőinek tehát nem marad más, mint a román köztévé közvetítései. Annak ellenére, hogy egyetlen romániai kábelszolgáltatónak sincs joga a vébé alatt a magyar köztévé mérkőzéseit sugározni, vannak, akik nem veszik túl szigorúan a megállapodást. Akad viszont olyan is, aki a Dolce TV-nél is szigorúbban áll az ügyhöz: a UPC Temesváron a vb végéig teljesen kivette műsorcsomagjából az m1-et, nem csak a meccsek idejére.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!