
A bányászat teljesítménye 7,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Januárban éves szinten 4 százalékkal csökkent a román ipar teljesítménye a nyers adatok alapján – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. március 13., 12:432024. március 13., 12:43
A naptárhatástól megtisztított adatok 3,9 százalékos csökkenést mutattak 2023 azonos időszakához képest.
A bányászat teljesítménye 7,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, a feldolgozóipar termelése 4, az energetikai ágazaté pedig 2,4 százalékkal esett vissza a nyers adatok szerint. A naptárhatástól megtisztított adatok
Az előző hónaphoz viszonyítva a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal nőtt az ipari termelés Romániában, a naptárhatástól megtisztított adatok alapján pedig 3,4 százalékkal csökkent.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!