
Az Aurel Perșu Szakiskola egy részét választanák le, és itt épülne meg az új bölcsőde a Fejlesztési Minisztérium által megkezdett bölcsődeépítési program részeként
Fotó: Rab Zoltán
Marosvásárhely óriási bölcsőde-hiányát enyhítenék a legutóbbi tanácsülésen megszavazott határozattal, amely szerint a Milcovului utcai iskolaépület egy része helyett új bölcsődét építenek. Idén ősszel azonban még nem változik a helyzet a bölcsődei helyek terén. Bár összesen 337 hely van a jelenlegi hat bölcsődében, de a ma érvényben levő járványügyi rendelkezések miatt csak 160 gyereket tudnak fogadni, miközben több mint nyolcszáz család nyújtott be igénylést idén.
2021. augusztus 17., 08:582021. augusztus 17., 08:58
2021. augusztus 17., 14:292021. augusztus 17., 14:29
Megjelent egy új minisztériumi rendelet a bölcsődei korlátozásokkal kapcsolatban, és ez ütközik azzal a rendelettel, amely a tavalyi járványügyi korlátozásokat tartalmazta. „Küldtünk egy levelet a megyei közegészségügyi igazgatóságnak, hogy értelmezzék nekünk.
– részletezte a bölcsődékért is felelős Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere.
Amúgy is kevés bölcsődei hely van a megyeközpontban, de a járványügyi korlátozások még inkább ellehetetlenítették a helyzetet, miközben óriási igény van a bölcsődei helyekre.
– fogalmazta meg az alpolgármester. Hozzátette, a Milcovului utcai bölcsőde helyszínét is fél évig keresték. Az itt lévő Aurel Perşu Szakiskolához tartozó területből 5800 négyzetmétert leválasztanak, oda építik fel az új bölcsődét. A jogi procedúrákat követően a fejlesztési minisztérium által megkezdett Országos Bölcsődeépítési Program részeként épül majd fel az új intézmény, amely 10-11 gyermekcsoportot befogadására lesz alkalmas.
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Az önkormányzat ugyanakkor már dolgozik a Víztelep utcai bölcsőde megépítésén is, amely egy uniós finanszírozási projekt, és mintegy 12 millió lej a beruházás értéke. A szerződést 2019-ben írták alá, 2022 végi határidővel.
A műszaki tanulmány elkészítésének bürokratikus fázisában vagyunk (dokumentáció-kiegészítés), remélhetőleg még idén megköthetjük a tervezésre és a kivitelezésre a szerződést. Ha így lesz, akkor jövő tavasszal kezdődhetnek a munkálatok” – részletezte Portik Vilmos.
Fotó: Rab Zoltán
De a Belvedere lakónegyedben is épülni fog egy új bölcsőde ugyancsak uniós forrásokból. Ezt a szerződést 2020-ban írták alá, 2022 végi határidővel. A beruházás értéke több mint 16 millió lej. Ez egy teljesen új épület lesz, 60 bölcsődei és 90 óvodai hellyel, belső udvarral, sétányokkal, játszótérrel. Remélhetőleg még augusztusban lezárul az előzetes tanulmányok elkészítésének szakasza, így az ősz folyamán kiírhatják és megköthetik a szerződést a tervezésre és kivitelezésre. Ha így lesz, akkor jövő tavasszal kezdődhetnek a munkálatok – tájékoztatott az alpolgármester.
– összegezte Portik Vilmos.
Minden évben túljelentkezés van a hat bölcsődében, idén összesen 937 kérést tettek le a marosvásárhelyi szülők, végül 829 család nyújtotta be a dossziéját. Mind az összeset iktatták, és a pontrendszer alapján el is bírálták – tájékoztatott Portik Vilmos.
– tette hozzá az alpolgármester.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!