Hirdetés
Hirdetés

Nem csak a templomban találkozni Istennel

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Péntektől vasárnapig keresztény zenekarok koncertjeire, tartalmas, gondolatébresztő előadásokra várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson a Feltöltő Keresztény Zenefesztivál. Több ezer résztvevőre számítanak.

Gergely Imre

2024. június 27., 13:062024. június 27., 13:06

„A cél, hogy megmutassuk, nemcsak a templomokban lehet találkozni a Jóistennel, hanem Ő mindenhol jelen van. A mostani fiatalság idegenkedik a templomoktól, ezért kell kihozni az Isten dicsőítését az utcára, ahol ők vidám, életörömmel teli keresztényekkel találkozhatnak” – fogalmazta meg Görgicze Emőke a pénteken rajtoló 5. Feltöltő egyik szervezője.

Az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, több mint hetven program, konceretek, előadások és kísérőrendezvények zajlanak Gyergyószentmiklóson.

Hirdetés
Idézet
A fesztivál idei témája az élet. Vannak pillanatok az életben, amikor érdemes megállni és az igazán értékes dolgokra figyelni

– hívja fel a figyelmet Kántor Boglárka főszervező.

A feltöltő.ro weboldalon található meg a fesztivál részletes programja, az eseményeinek központi helyszíne a kultúrház előtti tér lesz, míg az előadások a Basilidesz Tibor Sportcsarnokban, illetve a Salamon Ernő Líceum dísztermében zajlanak majd. Tematikus sátrak lesznek a Maros szálloda udvarán.

Az előadások kapcsán Kolcsár Béla, a társzervező Szárhegyi Kulturális és Művelődési Központ vezetője kiemelte, ezek olyan gondolatokat igyekeznek felszínre hozni, olyan kérdésköröket boncolgatnak, amelyek

sok-sok embernek választ tudnak adni a lelki problémáikra, amelyek az életüket nehézzé teszik.

A pénteki és szombati koncertek fellépői között találjuk a Tibes, a PZM, Veronaki, Csiszér László vagy Kökény Attila nevét is, vasárnap délután 3-tól pedig az Eucharist együttes egy dramatizáltbiblia-produkciót ad elő.

Az előadások sorát pénteken Simó Irma nyitja, szombaton Csókay András, Sisak Imola, Pécsi Rita, Benkő Vilmos és Bedő Imre értekezik különféle témákban, vasárnap pedig Kovács Ferenc és Kovács Mária következik, az eseménysort pedig Schäffer Erzsébet zárja.

Tavaly szervezték meg először és idén is sor kerül a férfiak éjszakájára. Szombaton éjjel a Szent Anna kápolnáknál virrasztanak és imádkoznak a férfiak, idén pedig már a nőknek is meglesz a maguk ilyen alkalma pénteken a Szent Miklós Plébánián.

Ahogy eddig, idén is érdekes programokkal várják a gyerekeket és tizenéves fiatalokat is.

Idézet
Szeretnénk arra nevelni a gyerekeket, hogy ne csak elvárjanak mindent a szüleiktől, hanem tanulják meg azt, hogy meg kell dolgozni azért, amit szeretnének.

Ezért most pontgyűjtőfüzetet készítettünk, és ha a gyermek részt vesz egy tevékenységen, akkor pontot kap, ezeket pedig beválthatja palacsintára vagy éppen kisvonatozásra” – mutatott rá Kántor Boglárka.

A Feltültő idei kiadásának fővédnöke Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke és újra személyesen jelen lesz itt Soltész Miklós vallásügyi államtitkár is. A rendezvényt a magyar kormány támogatja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek

Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén

A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén
2026. július 03., péntek

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán

Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán
2026. július 03., péntek

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt

Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára
2026. július 03., péntek

Így változik meg az időjárás a hétvégére

Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.

Így változik meg az időjárás a hétvégére
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész

Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.

Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
2026. július 03., péntek

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Viharos péntek várható országszerte
Viharos péntek várható országszerte
2026. július 03., péntek

Viharos péntek várható országszerte

Hirdetés