Nem büntetnek a rendőrök

A romániai rendőrök úgy tiltakoznak a kormány bér- és létszámcsökkentési intézkedései ellen, hogy „csak annyit dolgoznak, amennyiért megfizetik őket”, így a közúti kihágásokért járó bírságok helyett csak felszólítást, figyelmeztetést rónak ki a sofőrökre. A sztrájkhullám szeptember 20-án 15 órakor kezdődik a Prefektúra épülete előtt.

Gáspár Botond

2010. szeptember 19., 15:412010. szeptember 19., 15:41

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A döntést a közbiztonságiak országos szakszervezeti tömörülésének vezetői hozták meg. Mint fogalmaztak, a törvény értelmében tilos sztrájkolniuk, beszüntetniük a munkát, viszont azt megtehetik, hogy csupán a minimális közbiztonsági intézkedést hozzák meg. Ez azt (is) jelenti, hogy a közúti rendőrök szeptember 20-ától, hétfőtől nem büntetnek és nem irányítják a forgalmat, tehát nem segítenek és nem is „akadályozzák”, „késleltetik” a sofőröket. Ezenkívül nem vesznek részt a bűnügyi kihallgatásokon – ismertette a tervet a SNPPC szakszervezet elnöke, Marian Gruia.

Hozzátette, 75%-os fizetést kapnak, következésképpen teljesítményük 75%-át biztosítják.
„Szeptember 20-ától csökkentjük a tevékenységet. A rendőrök kimennek terepre, de nem járőröznek, hanem fix helyeken felügyelik a közbiztonságot és csak a 112-es sürgősségi hívásokra mennek helyszínre. A közúti rendőrök nem bírságolják meg a kihágást elkövető sofőröket, csak figyelmeztetésben részesítik őket, a bűnügyi perekben pedig nem hallgatják ki a feleket. Tiltakozásunk hasonló a bírókéhoz. Figyelmeztetjük a hatóságokat, hogy ne gyakoroljanak nyomást ránk, mert előzmény nélküli tiltakozással szembesülhetnek” – mondta a szakszervezeti vezető a Mediafax hírügynökségnek.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Hangsúlyozta, a rendőrök nem lépnek sztrájkba (munkabeszüntetés) és nem is vesznek részt hasonló megmozdulásokon, hanem a bírák 2009. szeptemberi tiltakozásához hasonló formát választottak, ezért a bírákhoz hasonlóan kell őket az állami szerveknek kezelniük.

A Cartel Alfa szakszervezeti konföderáció Maros megyei szervezetének elnöke, Márkos György szerint Marosvásárhelyen szeptember 20-án 15 és 18 óra között tiltakoznak a Közigazgatási Palota előtt, a sztrájkra több mint 1000 személyt várnak. „A megyében megközelítőleg 14 500 tagunk van, az engedélyt 1000 személyre váltottuk ki. Várunk minden elégedetlen polgárt, mert jogaink érvényesítésének egyetlen módja az utcáravonulás maradt. Az alkudozások, egyeztetések, tárgyalások nem vezettek előre” – mondta a szakszervezeti vezető.

Az érdekvédelmiek szeptember 22-től 27-éig Bukarestben 11 és 18 óra között, a kormány épülete előtt tiltakoznak. Részvételüket jelezték az egészségügyi, a tanügyi, a gazdasági, a közigazgatási, valamint a rendőrök és a börtönfelügyelők szakszervezetei. Maros megyéből a CNSLR Frăţia 250 tagja készül szeptember 22-én a fővárosba.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus

Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya

Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya
2025. december 24., szerda

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő

Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő
2025. december 24., szerda

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál

A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál
Hirdetés
2025. december 24., szerda

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium

Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium
2025. december 24., szerda

Adóbehajtás és kényszervégrehajtás kezdődött a Verespatak-ügyben

Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.

Adóbehajtás és kényszervégrehajtás kezdődött a Verespatak-ügyben
2025. december 24., szerda

2026-ban még adómentesek lesznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók

Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.

2026-ban még adómentesek lesznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges salátarendeletet

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges salátarendeletet
2025. december 24., szerda

Hófúvással kísért havazásra készülnek Hargita megyében

Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.

Hófúvással kísért havazásra készülnek Hargita megyében
2025. december 23., kedd

Videón a dálnoki láncbaleset néhány pillanata

Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.

Videón a dálnoki láncbaleset néhány pillanata
Hirdetés