
Fotó: Gecse Noémi
Meglehetősen magas áron kínálják a görögdinnyét az idény kezdetén a csíkszeredai zöldségpiacon, azonban az eladók szerint várható, hogy hamarosan csökkenni fog az ára. Felmértük, hogy Csíkszereda vásári napján, azaz szerdán, milyen árakon kínálták a zöldségeket és gyümölcsöket.
2018. június 27., 20:002018. június 27., 20:00
A hét elejétől árulja a Dolj megyéből hozott görögdinnyéit Popa Gheorge a csíkszeredai zöldségpiacon – tudtuk meg szerdai piaci szemlénken, az egyik dinnyeárussal beszélgetve.
Fotó: Gecse Noémi
Ő egyébként már 12 éve árul a megyeszékhely piacán, rajta kívül még három helyen árulták a terméket. Dâmbovița megyéből származó konyhai zöldségeket kínált egy idős asszony a piac első sorában lévő asztalainál. Az egyik vásárlója elmondta, hogy hosszú évek óta csak tőle vásárolja a kerti zöldségeket.
– jegyezte meg a piaci kofa, jelezve, hogy nála lehet alkudni.
Fotó: Gecse Noémi
Soós Mária nyárádmenti árus is főként konyhakerti zöldségeket kínált a piac hátsó soraiban lévő asztalnál. Mint kiemelte, saját maguk termelik meg a zöldségeket.
Fotó: Gecse Noémi
Az újpityókát már két hete árulja, kilójáért 3 lejt kért. Újdonságnak számított a feketeribizli, szerdán első alkalommal hozták Kovászna megyéből eladásra, a gyümölcs kilóját 18 lejért kínálták. A kovásznai termelők azonban nem voltak megelégedve a kereslettel, ezért azt mondták, nem maradnak Csíkszeredában.
Összehasonlításként utánanéztünk, hogyan alakult néhány zöldségnek az ára az elmúlt két évben a megyeszékhely zöldségpiacán.
Fotó: Gecse Noémi
Az uborka kilójának ára is hasonlóan alakult, tavaly ősszel 2-4 lej közötti árat kértek érte, egy évvel azelőtt, tavasszal azonban 4 lej fölötti áron lehetett hozzájutni. A zöldpaszuly kilóját 8-10 lejért adták tavaly az őszi évszakban, az azelőtt évben, tavasszal azonban 15 lejt is elkértek érte.
Fotó: Gecse Noémi
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán három sárga jelzésű riasztást adott ki kánikula, erősödő szél és zivatarok miatt, amelyek az ország több régiójában érvényesek a nap folyamán.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
1 hozzászólás