Fotó: Bodnár Arthur
Aláírta augusztus 16-án a Szent János utcára vonatkozó munkálatok kiadására szóló utasítást Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. Az aszfaltozást a Multipland Kft. fogja végezni, közösen az Ing Service Kft.-vel.
2010. augusztus 16., 14:472010. augusztus 16., 14:47
2010. augusztus 17., 11:292010. augusztus 17., 11:29
Fotó: Bodnár Arthur
A munkálatok összértéke 1,1 millió lej, idén el szeretnék végezni az Ady Endre utca sarkáig. Az út hat méter széles lesz, két oldalon járda fog készülni piskótakővel. A munkának a szerződés aláírása után három nappal fognak neki, csütörtökön, augusztus 19-én, a határidő pedig december 20-a. Az említett szakaszra nyolc év garanciát vállalnak.
Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, hogy szeretnék azt is, ha ezzel a beruházással megalapoznák a jövőt abban a tekintetben, hogy a különböző villanyvezetékek, melyek a Szent János utcában csúfítják a kilátást, a földbe kerüljenek. A vezetékeket a járdák alá helyezik, erről is megállapodás született tegnap. „Egy megfelelő homokágyba tevődnének ezek a vezetékek. A víznyelők ki lesznek cserélve, melyeket az Aqua Novának kellett volna helyreraknia. A Szent János utca végre olyan lehet, ami egy városi útnak beillik.”
A polgármester kitért a Rózsa utca problémájára is. Elmondása szerint ott gondok vannak, mert egy olyan érdeklődő fellebbezett, melynek nem is volt teljes joga rá.
„Egy megyén kívüli cég tette ezt, aki szinte sportot űz ebből a tevékenységből, ezért perelni fogunk. Tapasztalatim azt mutatják, hogy egyik-másik cég visszaél a licittel az ajánlattevéskor. Ha nem vagyunk figyelmesek, oda kerülünk, mint a Borvizek útjával, amit nem mi licitáltunk, hanem a kormány. A Rózsa utca munkálatait egyelőre nem tudjuk elindítani, a hivatal egyébként teljesen készen áll. Per lesz belőle, de a terv sorsát sajnos nem lehet előrevetíteni, mert a bíróságtól függ. Én még reménykedem, hogy szeptemberben sorra kerül. Amennyiben ennek nem lesz esélye, az utcát megjavítjuk, és jövőre leaszfaltozzuk” - fejtette ki Bunta. Ugyancsak a Multipland fog neki a héten a rendőrség melletti járda feljavításának, a Kisköved utca sarkáig. Mind a négy sáv fel lesz marva, és teljesen új réteg kerül az útra, ahol szükséges, a szegélyköveket is kicserélik, továbbá a kadicsfalvi eltérőtől a Fehéres patakig is megcsinálják az utat.
Fotó: Bodnár Arthur
Az Szent János utca lakói helyszínelésekor arra kérték a polgármestert, találjon ki valamit arra a problémára, hogy ne folyjon be a víz a kapuk alá, mivel az évek során odahordott kavicsréteg sokkal magasabban van már, mint a kapuk alja. Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója megnyugtatta az utca lakóit: miután elkészül a munka, nem fog befolyni a víz az udvarokra.
„Amikor a tervezési feladatot kértük, elmondtuk, hogy vegyék figyelembe ezt a részt is. A szegélykövek helyrerakása után ez a gond már nem lesz aktuális, mivel az nem fogja engedni, hogy átfolyjon a víz” - tette hozzá Tikosi.
Az ellenőrzéseket azt követően rendelték el országszerte, így Hargita megyében is, hogy az egészségügyi miniszter szerint több mint egymillió gyanús betegszabadságot azonosítottak a rendszerben.
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
szóljon hozzá!