
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
A járványügyi óvintézkedéseket csak részben, vagy egyáltalán nem tudják alkalmazni a halmozottan sérültek esetében – mondják a szakemberek. Igyekeznek a foglalkoztatottakat a szabályok betartására tanítani, de ez nagy kihívás.
2020. október 06., 16:562020. október 06., 16:56
2020. október 06., 18:522020. október 06., 18:52
„Nehezen kezdtük az évet, ugyanis nagy érvágás volt, hogy az autista csoporttal foglalkozó, legrégebbi munkatársunk elment tőlünk. Nincs anyagi fedezetünk arra, hogy valakit helyette alkalmazzunk, és az sem lenne mindegy, hogy kit veszünk fel a helyére” – beszélt a jelenlegi helyzetről Csata Kinga, a gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató központ vezetője. Az intézményben jelenleg a Napsugár az Esőben Egyesület által működtetett napközis foglalkoztató csoport és a Kós Károly Általános Iskolához tartozó speciális osztály is helyet kap. Összesen 43 értelmi sérültet foglalkoztatnak, ebből 34 a beiskolázott gyermekek száma.
„Nagy hiányosság az intézményben, hogy nincs takarítónő, illetve az, hogy a 34 beiskolázott, javarészt nagyon súlyosan fogyatékos gyerekre öt és fél szakember jut, ami arányaiban nagyon kevés” – osztotta meg az intézményvezető.
Egy csoportban jelenleg nyolc gyerekkel zajlik a foglalkozás, és nagyon nehéz a járványügyi óvintézkedések betartása – ismerte el Csata Kinga, hozzátéve, hogy
„Gondolok itt elsősorban a beszédkészség fejlesztésre. Továbbá a Down-kóros gyerekek nagy részének fizikai adottságuk miatt a nyelvük mindig kint van, tehát ők eleve nem tudnak maszkot viselni.”
Nehéz ugyanakkor, vagy szinte lehetetlen megértetni velük a távolságtartás fontosságát. Nagyon sok foglalkoztatottat szükséges pelenkázni, így a szakemberek sem tudják a fizikai kontaktust elkerülni.
Hasonló problémákkal küzdenek a Gyulafehérvári Caritas Esély programjának munkatársai is. A mozgás- és a halmozottan sérülteket foglalkoztatók már a harmadik órarend szerint dolgoznak. Komoly logisztikát igényel a tevékenységek megszervezése. Fertőtlenítenek, szellőztetnek szigorú szabályok mellett, de kevesebb személlyel tudnak dolgozni, és van néhány előírás, amelyet csak nehezen tudnak betartatni.
„A sérülteknél szóba sem jöhet a maszk viselése, és nagyon sok esetben nálam is nehézkes, mert mi közvetlen kapcsolatban kell legyünk a gyerekekkel, például masszírozás vagy passzív mozgatás közben” – ismertette Pupák-Felméri Zsuzsa gyógytornász. Hozzátette,
A szakemberek inkább abban bíznak, hogy az eddigi tevékenységeknek köszönhetően a mostanig elért eredmények szinten tudnak maradni.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
1 hozzászólás