
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
A járványhelyzet alakulásának függvényében május 15-e után újranyithatnak az iskolák – írja az Agerpres hírügynökség Ludovic Orban miniszterelnök csütörtöki nyilatkozatára hivatkozva.
2020. április 17., 09:242020. április 17., 09:24
„Május 15-e után ismét megnyithatjuk az iskolákat. Május 20-ától, május 25-étől, június 1-jétől, ahogyan a körülmények lehetővé teszik. Ez a járványhelyzet dinamikájától függ, a minimálisra kell hogy csökkenjen a tanulók és egyetemisták megfertőződésének kockázata” – fogalmazott Orban a Digi24 televíziónak adott interjúban. A kormányfő megerősítette, hogy
„A vizsgák előkészítésének és megszervezésének módja természetesen a járványhelyzettől függ majd. Az egyik változat szerint végig online zajlanak a tanórák és online tartják meg a vizsgákat is, de az is lehet, hogy más körülmények között zajlanak majd a vizsgák. (...) Más európai országoktól eltérően nálunk népesek az osztályok, ezért
– mondta. Az oktatási minisztérium több lehetséges változaton is dolgozik, de valamennyi terv végső célja a tanév lezárása, illetve a nyolcadikosok és tizenkettedikesek vizsgáinak megszervezése, hogy iratkozhassanak be középiskolába, egyetemre – tette hozzá Ludovic Orban.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
1 hozzászólás