
Fotó: Gergely Imre
A gyergyószentmiklósi Csiky-kertet fontosnak tartó gyergyóiakat szólítják meg a hétvégére ütemezett takarítási akcióval. Ennek érdekében tett közzé felhívást az Arbor Vállalkozók Szövetsége és a városvezetés.
2022. május 02., 16:292022. május 02., 16:29
Szombaton reggel 9 órára várják az önkénteseket a Csiki-kertbe, ahol az elmúlt években keletkezett szemét összeszedése a cél. Az önkormányzat biztosítja ehhez a szemetesszákokat és egyéb eszközöket, de aki teheti, vigyen magával gereblyét, seprűt, kesztyűt is – hangzott el a témában tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Amint Barabás Csaba, az Arbor vezetője elmondta, a kalákázóknak ebédet is biztosítanak, de előadással is várják őket, ahol megismerhetők lesznek az arborétum értékei, emellett a történelmével kapcsolatban is elhangzanak érdekes információk.
Csergő Tibor, Gyergyószentmiklósi polgármestere és Len Emil alpolgármester is rámutattak, hogy
Jelen volt a sajtótájékoztatón Málnási Andrea, az Ifitéka Ifjúsági Iroda vezetője is, aki a fiatalok mozgósításában vállal szerepet. Dombay István, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Kara gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának vezetője (amelynek a székhelye a Csiky-kertben van) már egy következő feladatra utalva jelezte, hogy az egyetem az évek alatt nagyon sok felmérést, adatgyűjtést végzett, és ezzel tudnak majd segíteni akkor, amikor eljutnak odáig, hogy
Bara István, aki a Szent Anna kápolnánál zajlott minapi erdősítés irányítója volt, a szakember szemével nézve mutatott rá, hogy
Egyelőre ezen a szombaton még nem ez történik, még „csak” takarítás zajlik, de ehhez is sok szorgos kézre van szükség, hiszen nagy terület vár a megtisztításra.
Barabás Csaba egy hosszabb távú elképzelést is ismertetett. Szerinte jó lenne, ha akár egy padot vagy a kert kisebb részét egy-egy szervezet „örökbe venné”, vigyázna rá és gondozná.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!