
A tavalyi is csak egy maradhatott állva. Izgalmakra és ütközésekre lehet számítani idén is
Fotó: Iszlai Katalin
A térségben egyedülállónak számító roncsderbit szerveznek szombaton Csíkszentkirályon. A második alkalommal sorra kerülő rendezvényen a szervezők meglátása szerint idén sem lesz hiány látványos ütközésekből és kicsúszásokból, de fődíjra, tombolára és koncertekre is számítani lehet.
2021. augusztus 12., 22:022021. augusztus 12., 22:02
Már a tavaly augusztusi esemény is ritkaságszámba ment, hiszen korábban Romániában hivatalos formában nem szerveztek még olyan autós futamot, ahol a járművek műszaki állapota és épsége határozta volna meg a győztes kilétét.
Sipos Tibor, a roncsderbi egyik főszervezője lapunknak elmondta, az eredeti ötlet egy, a forgalomból már kiírt gépjárműve kapcsán született meg, amelynek szerette volna még hasznát venni.

Nem kímélte egymást a mezőny az országban egyedülálló csíkszentkirályi roncsderbin. Szombaton ütköztek, pördültek, kicsúsztak, oldalra borultak a járművek, majd jött a kötelező velejáró: defekt, technikai meghibásodás, füstölgő motorháztető. Videón a rendhagyó autós futam.
„Tavaly a járványügyi korlátozások nem tették lehetővé, hogy széles körben hirdessük meg a versenyt. Ennek ellenére minden várakozást felülmúló embertömeg érkezett a helyszínre. Idén is ebben a tudatban álltunk neki a szervezésnek, a visszajelzések pedig nagyobb létszámot jeleznek elő” – közölte.
Mint mondta, az esemény az ő tulajdonában levő területen fog zajlani, a pálya esetében pedig annyi változás történt, hogy a biztonsági falat megemelték.
– fogalmazott. Tavaly tucatnyi versenyző nevezett be, szerda estig pedig tizenhét versenyzőt regisztráltak. A főszervező hozzátette, hogy vannak még folyamatban levő autóépítések, így ez a szám növekedhet.
A lebonyolítás a tavalyihoz hasonló lesz: szombaton délelőtt 11 órától gyorsasági, láncos – két autó összekötése –, szerelő és ütközéses futam is lesz, az igények pedig úgy alakították, hogy újdonságként a női versenyzők külön futamban mérettetnek majd meg.
A versenyt követően két helyi zenekar, a Hargitárock és a Road of Life fognak koncertezni a versenypálya közelében egy nyergesvontató platójáról.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!