
Szeptemberben kezdik el kézbesíteni az eszközöket
Fotó: MTI
Csaknem két hónappal a meghirdetés után több mint nyolcvanan jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idősek és kiszolgáltatott helyzetben lévők számára indított Gondosóra-programra. A készülékeket szeptemberben kezdik el kézbesíteni.
2025. augusztus 23., 12:192025. augusztus 23., 12:19
2025. augusztus 23., 12:312025. augusztus 23., 12:31
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat júniusban jelentette be a Gondosóra-program elindítását. Ennek részeként
Tehát ha viselője bajba kerül, egyetlen gombnyomással kapcsolatba léphet a nap 24 órájában működő diszpécserszolgálattal. Innen szükség esetén értesítik a hozzátartozókat, a sürgősségi szolgálatokat vagy más illetékes hatóságot. A kezdeményezés hiánypótló, szükségességét az igénylők száma is igazolja, hiszen
A jogosultságot a Szociális Támogatási Igazgatóság állapítja meg, a hívásokat, segélykéréseket egy akkreditált magánszervezet fogja kezelni, amelynek munkatársai augusztusban kezdték el felvenni a kapcsolatot az ellátottakkal. Szép Márk Linda Mária, az igazgatóság vezetője kérdésünkre elmondta:
Kiemelte, hogy az ellátottak megismerése, helyzetük felmérése időigényes, viszont nagyon szükséges ahhoz, hogy valóban biztonságot nyújtson a készülék. „A szociális munkások minden kedvezményezett esetében részletesen tájékozódnak, és begyűjtik a kapcsolattartó személy elérhetőségeit is.
– fejtette ki.
Szeptemberben kezdik el kézbesíteni az eszközöket
Fotó: MTI
A nyilvántartott adatok szerint Sepsiszentgyörgyön
Azok, akik idáig igényelték az eszközt, a vezető elmondása szerint érdeklődőek, és várják, hogy élesben is működjön a program. Azért, hogy minél többen értesüljenek róla, az igazgatóság folytatja a tájékoztatási kampányt, a programról szóló információs anyagok továbbítását, többek között a családorvosokkal együttműködésben.
A készülékeket a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén igényelhetik azok, akik Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén laknak vagy hivatalos tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Esetenként orvosi igazolás is szükséges.
A program nem csak időseknek szól, hanem
fogyatékkal élők, krónikus betegek, gondozásra szorulók számára is hasznos,
illetve olyan személyeknek, akik egészségügyi vagy szociális okokból társadalmi kirekesztettségnek vannak kitéve.
Az eddigi jelentkezők közül mindenki jogosultnak bizonyult. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat támogatásával kaphatják meg az eszközt.
A programról részletesen az önkormányzat honlapján lehet tájékozódni. További információkat Bedőházi Róbert referenstől kérhetnek az érdekeltek a 0726-701 399-es telefonszámon, vagy a robert.bedohazi@dassepsi.ro e-mail címen.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
szóljon hozzá!