
Fotó: Antalfi József
Az MPP frakciójának tagjai és a Zöld Párt tanácsosa (10 tanácsos a 19-ből, tehát többség) múlt pénteken hivatalosan kezdeményeztek egy rendkívüli tanácsülést július 1-jére. Felháborodásukat fejezték ki, hogy a javaslatukat elutasították, habár az MPP indokai szerint ez teljesen törvényes volt.
2010. június 29., 15:072010. június 29., 15:07
2010. július 06., 13:052010. július 06., 13:05
Fotó: Antalfi József
\"Az elmúlt fél év alatt másodszor fordul elő, hogy Bunta Levente polgármester nem hívja össze a rendes havi tanácsülést” – fejtette ki Molnár Miklós önkormányzati képviselő. Elmondása szerint a polgármesteri hivatal levele inkább egy sajtóközlemény, semmint egy hivatalos válasz. Olyan indokokat sorolnak fel, amelyek ferdítve hivatkoznak a közigazgatási törvény előírásaira. Szerintük a válasz számos pontjában kifogásolható ugyanis, hogy valakik megpróbálják eldönteni, a megfogalmazott pontok sürgősek-e, vagy sem.
Orbán Balázs MPP-s tanácsos kifejtette, hogy a rendkívüli esetekben a tanácsosok egyharmadának lehetősége van üléseket kezdeményezni. “A közigazgatási törvény 39-es cikkelye egyértelműen kimondja: ha megfogalmazódik egy rendkívüli tanácsülés igénye, továbbá a képviselők egyharmada támogatta, a jegyző köteles összehívni a tanácsülést. Ezt viszont nem tette meg, szánalmas, még arra sem méltatnak, hogy aláírjanak egy közleményt. Azt írja a válasz, hogy a 44-es cikkely értelmében szükséges az illetékes szakbizottság véleményezése. Orbán szerint a mondat második felét nem idézik, ami azt írja, hogy a rendkívüli és az azonnali tanácsülések kivételt képeznek. Tehát a rendkívüli tanácsülések kezdeményezése megfelelt minden törvényességnek, mégis elutasították” – fejezte be Orbán.
Balázs Árpád tanácsos a téma kapcsán megjegyezte, hogy az udvarhelyi polgármesteri hivatal a problémákat nem megoldja, hanem megmagyarázza.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
szóljon hozzá!