Hirdetés
Hirdetés

Molière Tartuffe-je a Csíki Játékszín színpadán

•  Fotó: Adriana Grand

Fotó: Adriana Grand

A színházi évad második felére új bemutatóval készül a Csíki Játékszín. Jean-Baptiste Poquelin Molière francia színdarabíró egyik legismertebb művét március második felében tűzi műsorra a társulat, a részletekről a rendező és a színészek beszéltek.

Korpos Attila

2022. március 11., 14:112022. március 11., 14:11

Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója a társulat sajtótájékoztatóján ismertette, Jean-Baptiste Poquelin Molière Tartuffe, avagy az Imposztor című vígjátékát 1664-ben írta, a versailles-i bemutató után azonban rögtön be is tiltották.

A mű rendezője, Victor Ioan Frunză úgy fogalmazott,

Hirdetés

nagy siker övezi sok helyen ezt a színdarabot, például Budapesten és Bukarestben is.

„A képmutatást és a csalást helyezi a középpontba a mű, ami aktuális a mai világban is. Ugyanakkor megjelenik az is, hogy mennyire nehéz elválasztani a jót a rossztól” – tudatta, majd hosszasan méltatta a színdarabban szereplőket. Megjegyezte, a csíkszeredai társulat jó képességgel és tehetséggel megáldott színészekkel dolgozik együtt, akik között kivételes értékeket képviselő fiatal színészek is vannak. Tudatta, bár több átírása is történt a Tartuffe-nek, ő igyekezett ragaszkodni az eredetihez. 

A díszlettervező, Adriana Grand úgy összegezte a színdarab látványvilágát, mint a látszat és a valóság közötti különbség, ahonnan az ellentétek játéka köszön vissza. A színészek részéről Kozma Attila a technikai nehézségek terén az alexandrinus – 12 szótagú verssor – formát jegyezte meg, míg Fülöp Zoltán mindössze annyit árult el, hogy az általa vállalt szerepet majdnem ötven évvel ezelőtt játszotta utoljára.

A színdarabot először március 18-án este 19 órától láthatja a közönség.

Az előadást korlátozás nélkül bárki megtekintheti, hiszen a színház is újból telt házzal működhet. A színdarabot 16 év feletti nézőknek ajánlják, kérdésünkre ennek okaiként a rendező az olykor feltűnő szexuális jelleget, a kisebbek számára kevésbé érthető képmutatást és a koncentráció fontosságát jelölte meg. Érdeklődésünkre a színészek úgy fogalmaztak, nem volt megterhelő számukra, hogy ugyanazt az előadást a szokásosnál is többször kellett játszani az idei évadban, sőt lehetőségként élték meg a sűrű színpadra lépést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
2026. március 20., péntek

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében

A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.

Kövér László: egy magyar nemzet van
Kövér László: egy magyar nemzet van
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Hirdetés
2026. március 20., péntek

Megszavazta a parlament, megvan Románia 2026-os költségvetése

Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.

Megszavazta a parlament, megvan Románia 2026-os költségvetése
2026. március 20., péntek

Videójátékok és gyerekjátékok: ez volt az idei román próbavizsga témája

Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.

Videójátékok és gyerekjátékok: ez volt az idei román próbavizsga témája
2026. március 20., péntek

A PSD az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedéseket sürget

A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.

A PSD az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedéseket sürget
Hirdetés
2026. március 20., péntek

A legfelsőbb bíróság perrel fenyegeti a kormányt a bérkiegészítések kifizetésének halasztása miatt

Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.

A legfelsőbb bíróság perrel fenyegeti a kormányt a bérkiegészítések kifizetésének halasztása miatt
2026. március 20., péntek

Már van olyan töltőállomás, ahol meghaladta a 9 lejt a benzin ára

Átlépte a lélektani, literenkénti kilenc lejt a benzin ára az egyik csíkszeredai töltőállomásnál. A csíkszeredai OMV-nél péntek reggel 9 lej 02 baniért tankolható a 95-ös oktánszámú benzin.

Már van olyan töltőállomás, ahol meghaladta a 9 lejt a benzin ára
Hirdetés