
A jelenleginél mindenképpen olcsóbb lesz az új lámpák működtetése
Közvilágítás modernizálására vonatkozó pályázatot nyújt be Gyergyószentmiklós önkormányzata. A dokumentációt a legutóbbi tanácsülésen fogadta el a helyi képviselő-testület.
2018. augusztus 16., 22:002018. augusztus 16., 22:00
1211 darab utcai lámpatestet cserélnek ki a gyergyószentmiklósi utcákban 20 gyalogátjárónál is jobbak lesznek az esti, éjszakai látási viszonyok. Mindez 4 millió 400 ezer lejbe kerül majd, és a kivitelezés 20 hónap alatt kell megvalósuljon. Persze, ha sikeres lesz a pályázat. A jelenlegi, közvilágítás meglehetősen elavult, magas áramfogyasztással tudja biztosítani az esti fényeket.
Komoly érv még a lámpacserére, hogy az oszlopokra fotovoltaikus napelemeket is szerelnek, amelyek hozzájárulnak az áramellátáshoz.
A képviselők által elfogadott határozatban szereplő adatok szerint,
Az sem elhanyagolható szempont, hogy az oszlopokra kerülő új lámpatestek élettartamát 25 évre szavatolják.
A modernizálás révén a gyalogátkelők is biztonságosabbakká válnak. A mozgásérzékelővel ellátott lámpák erősebb fényt adnak, ha egy gyalogos az átkelőhöz közeledik – olvasható a határozatban.
– az önkormányzati ülésen elfogadták ennek szabályzatát is. Szintén döntöttek arról is, hogy újra kiírják az idei, gyergyószentmiklósi székhelyű klubok, egyesületek által igénybe vehető sporttámogatási pályázatot. Az első kiírásból megmaradt összegeket csoportosítják át, és sporttevékenység támogatására fordítják pályázat útján.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!