
Kovács Gábor: a közönséget is be kell vonni az előadásba, lelki feltöltődést nyújtva neki
Fotó: Barabás Ákos
Világi és egyházi kórusműveket hallhatott a székelyudvarhelyi közönség a Partiumi Keresztény Egyetem harminckét tagú vegyeskarának hétfő esti fellépésén. Koncertjük után a turnéról, illetve arról is beszélgettünk Kovács Gábor karnaggyal, hogy mitől is szól igazán jól egy kórus.
2018. április 17., 19:202018. április 17., 19:20
2018. április 17., 19:212018. április 17., 19:21
Már a vegyeskar belépője lenyűgözte a közönséget, hiszen a tagok különböző népdalokat énekelve sétáltak a Szent Miklós-templom oltárának irányába. Az énekek végül egy hanggá forrtak össze. Az est folyamán Claude Goudimel, Liebhold, Alessandro Scarlatti, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Lászlóffy Zsolt, Horváth Márton Levente, Gyöngyösi Levente, illetve Tóth Árpád zeneszerzők műveit adta elő a PKE hallgatóiból álló kórus, melyet Kovács Gábor egyetemi tanár vezényelt. A karnagy azzal is színesítette az előadást, hogy egyes művek vezénylését a végzős diákokra bízta, ugyanakkor szólókat is hallhatott a közönség.
Bajkó Norbert segédlelkész elmondta, jó volt ilyen lelkes és tehetséges fiatalokkal találkozni, akik bebizonyították, hogy érdemes kórusműveket hallgatni.
Nem feltétlenül csak zenei előadásként gondol koncertjeikre, inkább
– nyilatkozta lapunknak Kovács Gábor. „Meg kell teremteni egy légkört, amelybe a közönséget is be kell vonni, hiszen lelki feltöltődést szeretnénk nyújtani mindenkinek” – magyarázta. Erdélyi turné részeként léptek fel Székelyudvarhelyen, ahol különleges fogadtatásban volt részük.
Közönség előtt a PKE vegyeskara. Több hónapos háttérmunka előzte meg az előadást
Fotó: Barabás Ákos
Koncertsorozatukkal az a céljuk, hogy bemutassák a tanév közben tanultakat, illetve hogy fokozatosan bevezessék a kórust az erdélyi köztudatba.
– véli Kovács Gábor. A karnagy elmondta, nem találkoztak még olyan emberrel, aki „fanyalgott” volna előadásukat hallgatva, ám a pozitív hatást rengeteg háttérmunka előzi meg. Különösen nehéz dolguk van, hiszen egyetemi kórus lévén a tagok rendre cserélődnek, ám a cél az, hogy az elsőéves diákok is mihamarabb beilleszkedjenek. „Ha a kórus nagy része egy ilyen társaság, mint a mostani, akkor ők egy félév után mintegy beszippantják az elsőéveseket. Addig volt nehéz, amíg megteremtettük ezt a lelkületet. A felsőbb éveseknek éppen az a feladatuk, hogy segítsék az újonnan érkezőket” – fogalmazott. Kovács Gábor szerint
„Meg kell találnunk azt a közös pontot, ahol mindenki éneklése találkozik, és ebből építkezünk majd kifelé. Így tudja összeadni pozitívumait a népdalénekes vagy éppen az operaénekes, ebből lesz egy meggyőző hangzás” – mondta.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!