
Fotó: Pinti Attila
Két iskolakezdéssel kapcsolatos sajtótájékoztatót is tartottak csütörtök délelőtt Csíkszeredában, ám a tanévkezdés konkrét módja továbbra is ismeretlen, erről ugyanis csak a délutáni órákban dönt a megyei katasztrófavédelmi bizottság. Az illetékesek elöljáróban annyit elárultak, hogy több olyan iskola is van a megyében, ahol a sárga forgatókönyvet, azaz a hibrid oktatási rendszert alkalmazzák majd.
2020. szeptember 10., 13:332020. szeptember 10., 13:33
Elsőként egy rendkívüli tanácsülést követően Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Demeter Levente főtanfelügyelővel és további illetékesekkel a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola udvarán, majd Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester ismertette a helyi katasztrófavédelmi biztosság ülésén elhangzott tudnivalókat.
Mivel a járványhelyzet miatt ingyen ingázhatnak azok a diákok, akik más településre kell iskolába járjanak, a soron kívüli megyei tanácsülés egyik napirendi pontja a költségvetés-módosítás volt, többek között azért, hogy belefoglalják a diákok ingázási költségeihez való hozzájárulást szeptemberre és októberre. A vonatkozó kormányrendelet szerint
A bérletek árának megtérítése utólag történik, a szolgáltatást kiszámlázza a szállító, és településen belüli szállítás esetén fele-fele arányban a polgármesteri hivatal és az iskolák, települések közti szállítás esetén a megyei tanács és az iskolák, megyék közti szállítás esetén pedig teljes mértékben a szállításügyi minisztérium téríti meg az utazási költségeket.
Fotó: Pinti Attila
Demeter Levente főtanfelügyelő ezzel kapcsolatosan kérdésünkre elmondta, a szállítás egy olyan terület, ami nem a tanfelügyelőség hatáskörébe tartozik, de ettől függetlenül továbbra is keresik a megoldásokat arra, hogy elégséges hely legyen biztosítva a diákok számára a tömegközlekedési eszközökön. Elismerte ugyanakkor, hogy
A főtanfelügyelő arra is kitért, hogy a tanévkezdés pontos módjáról iskolákra lebontva a délutáni órákban dönt majd megyei katasztrófavédelmi bizottság. Elöljáróban annyit elárult, hogy
Ennek oka az infrastrukturális- vagy személyzethiány, azaz nem tudták volna tiszteletben tartani a járványügyi előírásokat.
Fotó: Pinti Attila
A Kájoni János Szakközépiskolánál tartott találkozón továbbá egy ötmillió forint értékű adományt is átadott a tanintézménynek egy magyarországi cégcsoport. Ezáltal az iskola fodrászműhelyének felszerelése gazdagodott, és a cégcsoport jövőbeli tervei között szerepel a további együttműködés is.
Ezt a találkozót követően a csíkszeredai városházán számolt be Ráduly Róbert Kálmán polgármester a helyi katasztrófavédelmi biztosság csütörtöki ülésén hozott, tanévkezdéssel kapcsolatos döntésekről. Mint mondta, 18 osztály számára 18 olyan felületet bérelnek, ahol a még zajló iskolafelújítások miatt a diákok tanulni tudnak. Emellett, mivel a József Attila Általános Iskola előkészítő osztályos diákjainak az Apáczai Csere János Pedagógusok Házába kell járniuk, számukra autóbuszt bérel az önkormányzat, amit a város finanszíroz. Hozzátette: a jelen állás szerint
az óvodások és napközisek (a Liviu Rebreanu Általános Iskolában működő óvoda kivételével, ahol csak október elsején kezdődik a tanév) a megszokott módon, személyes jelenléttel indulnak újra hétfőtől;
az 1-4. osztályosokról ugyanez mondható el, kivéve a Petőfi Sándor Általános Iskolát, ahol egyfajta hibrid oktatási rendszert alkalmaznak majd;
az 5-8. osztályosok esetében a Xantus János Általános Iskola kivételével minden tanintézményben rotációszerűen térnek vissza az iskolapadba a diákok, de a végzősök mindenhol hagyományos módon fognak iskolába járni;
A 9-12. osztályok többségében szintén a sárga forgatókönyvet alkalmazzák, kivéve ebben az esetben is a végzősöket, akik visszatérnek az iskolákba.
Ráduly ezzel kapcsolatosan kiemelte: megítélésük szerint a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban van elegendő hely ahhoz, hogy a távolságtartási szabályok betartásával minden diák hagyományos módon tanuljon, ezért is hívták össze a csütörtöki ülést, amelyet követően átiratban kérték a megye prefektusát, hogy a tanintézmény esetében engedélyezze a zöld forgatókönyvet a sárga helyett. Délután majd kiderül, hogy miként dönt a megyei katasztrófavédelmi bizottság.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
1 hozzászólás