
Fotó: Facebook/Udvarhelyszéki Közlekedési Infó
Mentőautóval ütközött egy személygépjármű Székelyudvarhely Fenyéd felőli kijáratánál szerdán kora reggel.
2018. november 07., 11:122018. november 07., 11:12
2018. november 07., 11:132018. november 07., 11:13
A székelyudvarhelyi, 57 éves K. Z. a Bethlenfalvi úton közlekedett kevéssel hat óra előtt, amikor hirtelen balra fordult gépjárművével anélkül, hogy megfelelően bebiztosította volna magát, és összeütközött egy szabályosan közlekedő mentőautóval.
Fotó: Facebook/Udvarhelyszéki Közlekedési Infó
A mentőben – amely éppen sürgősségi híváshoz sietett – nem sérült meg senki, a személyautó két hölgy utasa, a 39 éves S. M. és a 35 éves T. S. könnyebben sérültek – közölte a Székelyhonnal Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt vezetés előtt, az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak eljárást.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
1 hozzászólás