Hirdetés
Hirdetés

Megyéket összekötő utat újítanak fel

Illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Illusztráció

Fotó: Veres Nándor

A Maros és Szeben megyei önkormányzatok együttműködése során európai uniós pénzalapokból tervezik felújítani a Segesvár és Szentágota közötti 106-os jelzésű megyei utat.

Gáspár Botond

2017. július 11., 12:362017. július 11., 12:36

A szóban forgó mintegy 44 kilométeres út 16 kilométeres szakasza fekszik Maros megye területén, és szerepel a megye 2014–2020 közötti fejlesztési tervében, valamint a Regionális Operatív Programból (POR) a 2014–2020 közötti időszakban finanszírozott regionális közúti infrastruktúra-projektek listáján.

Utóbbi esetében július 13-áig kell benyújtani a projekteket, ezért a Maros megyei tanács július 7-ére rendkívüli ülést hívott össze, hogy szavazzanak bizonyos közigazgatási okiratok módosításáról. A Szentágotát Segesvárral összekötő 106-os megyei út felújítására 2013 augusztusában társult Maros megye Szeben megyével, a tervek koordinációját, illetve a POR menedzsmenthatóságával a kapcsolattartást Szeben megye önkormányzata végzi – mindezt az útszakaszok alapján döntötték el (21,77 km Szeben megye, 15,53 km Maros megye területén található).

Hirdetés

A Maros megyei önkormányzat 2016 októberében hagyta jóvá a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit és dokumentációját, valamint a két megyei tanács, illetve Szentágota, Jakabfalva, Hégen, Apold és Segesvár önkormányzatainak társulását. A határozatok elfogadása után azonban módosult a vonatkozó törvénykezés, valamint a pályázati útmutató, ezért a kiválaszthatóság érdekében módosítani kellett és ismét jóvá kellett hagyni a dokumentációt, amelyben Maros megye önkormányzata többek között vállalta, hogy a területén elvégzett munkálatokat két százalékos önrésszel támogatja, továbbá hogy felügyeli és ellenőrzi a területén elvégzett munkálatokat.

A projekt teljes értéke mintegy 119 millió lej (26 millió euró),

amelyből a Szeben megyére eső rész (56,12%) 66,78 millió lej (14,6 millió euró), a Maros megyére eső rész (43,88%) pedig 52,2 millió lej (11,4 millió euró), amelynek a két százalékot jelentő önrésze 1,044 millió lej (228 ezer euró).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés