
Fotó: Bodnár Arthur
Díjakban részesítette az éltanulókat a székelyudvarhelyi Rotary Klub, amelyeket június 10-én osztottak ki a Tamási Áron Gimnáziumban. Azok az udvarhelyi középiskolás tanulók kapták meg a klub kitüntetését, akik országos tantárgyversenyeken értek el helyezést.
2010. június 11., 17:552010. június 11., 17:55
2010. június 11., 19:042010. június 11., 19:04
Fotó: Bodnár Arthur
A Rotary Klub kilencedik alkalommal szervezett jótékonysági bált ez év áprilisában, ennek volt a hozadéka az éltanulók javadalmazása, ezúttal hetedszer. Nyolc diák kapott idén díjat, akik a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában és a Tamási Áron Gimnáziumban szerezték meg az „elit-képzésüket.”
A pallósok közül Pap Kincső Beáta első helyet ért el textil-művészeti versenyen, Török Emese második lett a klarinétosok közt, Korodi-Vass Lóránt grafikus és Réthi Botond festő dicséretet szereztek. A gimnáziumból Fábián Andor első helyezést ért el a magyar irodalom versenyen, Demény Dávid dicséretet kapott informatikából, Kajántó Sándor egyszerre két versenyen is dicséretben részesült, amit a matematika és fizika tudásáért érdemelt ki. Béla Tamás, ugyancsak a gimi diákja egy nemzetközi informatika versenyen vett részt, ahol egy bronzérmet tudhatott magáénak.
Váradi Tamástól, az udvarhelyi Rotary Klub elnökétől megtudtuk, hogy ennek a díjnak a lényege az, hogy a diákoknak sose vegye kedvét a tanulás, igazi értékelésben részesüljenek akkor is, amikor az igazi tudás már „nem menő”.
Fotó: Bodnár Arthur
A díjátadáson tiszteletbeli vendégként jelen volt Bunta Levente polgármester is, aki megígérte, hogy a jövő tanévtől megpróbál egy 30.000 lejes pénzalapot elkülönítetni a költségvetésből – a hasonló tanulók ösztökélésére és felkészítésére.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!