
Ebben a csíksomlyói házban töltötte ifjúkorát Fodor Sándor, Csipike megalkotója
Fotó: Gecse Noémi
Biztosan nem állítanak szobrot Fodor Sándornak Csíkszeredában, az író 90. születésnapjára. Emellett a Szék útján álló házhoz – amelyben Csipike megteremtője nevelkedett – tervezett emléktábla sorsa is erősen bizonytalan. Utóbbi esetében van megoldás, csak alkalmazkodni kell a tulajdonos feltételeihez.
2017. november 09., 09:252017. november 09., 09:25
Kezdeményezés, akarat és nyitottság van, előrelépés azonban nincs a Fodor Sándor tiszteletére állítandó emlékmű ügyében. Ferenczes István író, költő, Lövétei Lázár László költő, Molnár Vilmos író és Szekeres Adorján szociológus márciusban
A négy kezdeményező a javaslatban úgy fogalmazott, a város neves szülötte emlékére jó lenne készíteni egy réztáblát és egy szobrot vagy szoborcsoportot, amint a padon ülő író átöleli halhatatlan mesehősét, Csipikét. Az elképzelés szerint előbbi helyszínéül a Szék útja 24. számú ingatlant javasolták, abban a házban töltötte ugyanis Fodor Sándor ifjúkorát,
Bár a javaslatban úgy fogalmaztak, hogy az említett elemek kihelyezésének időpontja december hetedike, Fodor Sándor 90. születésnapja lehetne, érdemi előrelépés egyelőre – egy hónappal az évforduló előtt – nem történt az ügyben.
Az önkormányzattól egyelőre nem kaptak kedvező választ, ám az író születésnapjának 90. évfordulója így sem múlik el megemlékezés nélkül Csíkszeredában – tudtuk meg Szekeres Adorjántól. A szociológus elmondta,
Ezt Varga László, a Márton Áron Főgimnázium igazgatója is megerősítette: elmondása szerint az iskola szervezésében Fodor Sándor-emlékünnepséget tartanak december 7-én, továbbá az esemény fénypontjaként leleplezik majd a Dóczy András szobrász-kőfaragó által elkészített emléktáblát. Emellett a csíkszeredai önkormányzathoz benyújtott javaslattal kapcsolatosan Szekeres Adorján arról is beszélt, hogy Lövétei Lázár Lászlóval karöltve folyamatosan követték az ügy előremenetelét, az emléktáblával kapcsolatosan pedig nem várt akadályba ütköztek.
Megoldásként a kezdeményezők felvetették, hogy önkormányzati területre, a ház elé kellene kihelyezni az emléktáblát, erre a javaslatra azonban nem kaptak választ az önkormányzattól, illetve a szoborcsoport esetében sem tudnak semmilyen előrelépésről.
Fodor Sándor és mesehőse Csipike
Fotó: Biró István
Ennek azonban nyomós okai vannak Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester szerint. Mint mondta, az emléktáblával kapcsolatosan nagyban megnehezíti a helyzetet, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a tábla kihelyezésébe a ház falára.
Ha a tulajdonos beleegyezne, egy hónap alatt fel tudnánk szerelni az emléktáblát, hiszen gyorsan el lehet készíteni, nem is kerül hatalmas összegbe. A szobor már egy teljesen más dolog. Bár egyeztettünk már szobrászművészekkel, egyelőre csak elképzelések szintjén gondolkodunk erről.
Egy teljes alakos szobor, pontosabban az az elképzelés, hogy az író ül Csipike mellett egy padon, nem kevés pénzbe kerül, és nem is egy rövid lejáratú projekt. Ehhez többek között engedélyeket kell beszerezni, meg kell tervezni, pályázni kell, ki kell önteni, és mindez hatalmas összegekbe kerül. Jelenleg tehát nem tudok választ adni arra, hogy mi lesz a sorsa, egyelőre nagyon bizonytalan a helyzet. Őszintén nagy aggodalommal tekintek a jövő év felé. Ha valóban csökken a jövedelem, Csíkszereda nagyon nagy bajban lesz” – húzta alá Füleki.
A központi parkba elképzelt szoborcsoport megvalósítása tehát kérdéses, és biztos, hogy december hetedikére nem fog elkészülni, a Szék útjára szánt emléktábla azonban elméletileg még elkészülhetne. Füleki szerint utóbbinak egyetlen akadálya az, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a kihelyezésébe, ám Bíró Csaba és felesége, Margit, az ingatlan tulajdonosai másként látják a helyzetet.
Továbbá, mivel gyakran szemetet dobáltak be az udvarukra a régi átlátszó kerítésen keresztül, magasabbra cserélték azt, így be sem lehet látni az udvarra, ennek következtében nem is lenne látható az emléktábla a ház falán.
Utóbbit viszont csak abban az esetben, ha nem lenne nagyobb, mint maga az oszlop, ami körülbelül egy 25x30 centiméteres táblát jelenthetne.
Fodor Sándorról
Talán nincs is olyan erdélyi magyar, aki ne hallott volna Csipikéről. Írója, megteremtője Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyón. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, majd 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt, 1990-91 között a Keresztény Szónál volt szerkesztő. Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte, 1954-ben jelent meg első kötete, a Fehérfenyő. Elbeszéléskötetei, kisregényei világát a székely humor, sajátságos életképek jellemzik. Csipikéről, a törpéről szóló meseregény-sorozatát – amelynek első része 1966-ban jelent meg – több nyelvre is lefordították, de ugyanígy emlékezetes olvasmánya a mai felnőtteknek a Fülöpke beszámolói is. 1982-ben megkapta a Román Írószövetség nagydíját. Magyarországon 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Fodor Sándor 2012. március 28-án hunyt el Kolozsváron.
Továbbra is az AUR vezet a pártok versenyében, mintegy 20 százalékponttal előzve meg a mögötte következő Szociáldemokrata Pártot (PSD) és Nemzeti Liberális Pártot (PNL) – derül ki az INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Az eJobson év eleje óta meghirdetett közel 150 ezer állásból 71 ezer, vagyis csaknem minden második Bukarestben volt elérhető – derül ki az állásközvetítő platform elemzéséből. A legkevesebb állást többek között Hargita és Kovászna megyében hirdették meg.
Kánikulára figyelmeztető riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Péntek estétől vasárnap estig zivatarok várhatók országszerte.
Forgalommal szemben vezetve okozott baleset egy idős sofőr az A1-es autópályán Arad és Temesvár között. A rendőrség közlése szerint a hetvenes éveiben járó sofőr Kovászna megyéből származik, noha az első információk még Hargita megyéről szóltak.
Arany- és rézkitermelésre készül a kanadai Euro Sun Mining Erdélyben, a Rovine nevű projekt finanszírozására szándéknyilatkozatot kötött a cég egy 400 millió dolláros hitelfelvételre – írja az MTI a Economica.net nyomán.
Majdnem másfélszer kevesebb a vadkár Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában. A három éve tartó csökkenés eddig akár a szezonális változásokkal is magyarázható lett volna, de az idei visszaesés akkora, hogy ez inkább a trendet igazolja.
Kigyulladt egy lakóház Dédán a Băncii utcában szerda este. Többen pánikrohamot kaptak, mentőegységeket is riasztottak a helyszínre.
Útjavítás, kórházépítés, csatornahálózat-bővítés, autópályaszakaszok kivitelezése, és még számos kisebb-nagyobb beruházás készült el uniós támogatásból az elmúlt időszakban Romániában. Megnéztük, hogyan teljesítenek a székelyföldi megyék.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) keretében működő Országos Cyberint Központ már 2021-ben figyelmeztette az Országos Kataszteri Hivatalt (ANCPI) az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről.
A Román Vasúttársaság teherszállító részlegének (CFR Marfă) mintegy 1550 alkalmazottja hónapok óta nem kapott fizetést, és továbbra sem látszik megoldás a helyzetükre – közölte szerdán a vasutasok szakszervezeti szövetsége (FNFMCV).
szóljon hozzá!