
Az épületek továbbra is zárolva vannak, de a partnál folyamatban van a felújítás
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha a tulajdonos szeretné minél hamarabb újranyitni a rugonfalvi halastavat, ezzel még várnia kell, amíg véglegesen lezárulnak az ügykezelést korábban végző személyekkel folytatott peres ügyei. Ettől függetlenül zajlik a munka a helyszínen, ahol jelenleg a part megerősítésén dolgoznak.
2021. május 03., 17:582021. május 03., 17:58
Korábban egy székelykeresztúri vállalkozónak adta bérbe tíz évre a rugonfalvi halastavat tulajdonosa, Nagy Piroska, ám a szerződés lejártával – tavaly szeptemberben – nem távozott a bérlő. Ekkor kilakoltatási pert indítottak ellene és a bírósági határozat alapján végrehajtóhoz fordultak, amely zárolta a helyszínen lévő épületeket. Ugyanazon a napon egyébként bántalmazásig fajuló vita alakult ki a korábbi agresszív bérlő, illetve a tó újrakamerázásában segítő személy között.
Nagy Piroskától megtudtuk, hogy az erre megszabott határidő után fellebbezett a korábbi bérlő a kilakoltatás ellen. Jelenleg azt várják, hogy ezügyben hozzon határozatot a bíróság, és hogy mielőbb kiköltözzön a korábbi bérlő, így pedig használhassák a zárolt épületeket. Rámutatott, rendelkeznek az újranyitáshoz szükséges okmányok többségével, ám a környezetvédelmi engedély továbbra is a korábbi bérlőnél van.
Az épületek továbbra is zárolva vannak, de a partnál folyamatban van a felújítás
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ez utóbbi viszont a területre szól, így azt mielőbb át kellene adja.
– magyarázta. Emlékeztetett, gyerekei nemrég végezték tanulmányaikat, így – minthogy külföldön keressenek megélhetést – rájuk szeretné bízni a halastó üzemeltetését, ezért nem hosszabbította meg korábban a bérleti szerződést.
Noha május elsején már szerették volna megnyitni a halastavat, erre a bírósági ügyek miatt még nincs lehetőség. Ettől függetlenül nem állt meg az élet, hiszen felújítási munkálatok kezdődtek a tónál: megmetszették a fákat, illetve a víz által elmosott partot is erősítik.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A tulajdonos azt is közölte, hogy ki szeretnének engedni némi vizet a tóból, hogy a későbbiekben ne rongálódjon ennyire a part. Arra is kitért, hogy a későbbi üzemeltetés során nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a környezetvédelemre és a tó körüli szemetelés meggátolására.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
1 hozzászólás