
Tábla egy medveles fele vezető erdőrészen. Nincs mit keressenek a bozótosban a kirándulók. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Tragédiába is torkolhatott volna az eset, de egy hatalmas ijedtséggel megúszták vasárnap délelőtti sétájukat azok a marosvásárhelyi turisták, akik a Borzont melletti Baricz kanyar közelében egy medveles udvarára tévedtek. Mások okulására is elmesélték a történteket, mi pedig kikértük a medveles tulajdonosának álláspontját is.
2020. november 17., 15:182020. november 17., 15:18
A négy felnőttből és öt kisgyerekből álló csoport vasárnap délelőtt a Baricz kanyar közelében levő kulcsosház környékén tervezett egy rövid túrát. A félreesőbb utakon sétálva csodálták a természetet, s a Google térkép segítségével mérték be, hogy épp hol tartanak. Mint elmesélték, a térkép két utat mutatott, és köztük egy erdős, bokros rész volt, mivel rövidíteni akartak, átvágtak rajta.
„Nagyon megijedtünk, amikor megláttuk, hogy egy medveles területére értünk. Ott, ahonnan indultunk, nem volt semmiféle figyelmeztető tábla kitéve, hogy magánterület vagy medveles, kerítés sem volt, csak erdős, bokros rész.
Mielőtt a kapuhoz értünk volna megérkeztek a terület tulajdonosai, akiknek elmagyaráztuk, hogy betévedtünk a területükre. Ők is meg voltak ijedve, haragudtak is” – mesélték a vasárnapi történet szereplői. Kihangsúlyozták, hogy azért szeretnék nyilvánossá tenni a történteket, mert ők kisgyerekekkel tévedtek be a medveles területére. Állítják, hogy amikor eltértek az útról és bementek a erdős, bokros részre,
A borzonti medveles tulajdonosa a Székelyhonnak elmondta, hogy valóban ők is nagyon megijedtek, amikor vasárnap délelőtt több helyről,
A területen több kamera van felszerelve, egyeseken élő adás van, így az ezt követők hallották, hogy kiabáló, hangoskodó emberek vannak a környéken. „A turisták magánterületre jöttek be az erdős, bokros részen keresztül. Mindenhol van jelezve, táblázva, hogy magánterület, tilos belépni. Mindig mondják az erdészek, hogy a turisták ne térjenek le az útról, hiszen ott vannak biztonságban.
– mondta megkönnyebbülve a medveles tulajdonosa, aki azt állítja, hogy a turistáknak kellett látniuk a tiltó táblákat a bekerített rész szélén is. Azt elismerte, hogy az út, ahonnan letértek, nem hozzájuk tartozik, így ott ő nincs ahogy figyelmeztető táblákat kihelyezzen. Hozzátette: a vasárnapi esetet leszámítva
A medvelest éppen azért hozta létre, mert hosszú évekig a medvék nagy pusztításokat végeztek a területen, de a szomszédos gazdaságokban is.
– tudtuk meg.
Melles Előd, a Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal vezetője szerint nagyon fontos, hogy a turisták soha ne térjenek le a kijelölt turistaútvonalakról, mert az egész megyében, de különösen Gyergyóalfalu környékén nagyon sok a nagyvad és veszélyesek lehetnek az erdőben sétálókra.
– összegzett.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!