
A napokban újabb 250 lej érkezik, de nem mindenütt lehet levásárolni majd
Fotó: Rab Zoltán
Másodjára töltik fel a napokban 250 lejjel a Támogatás Romániának elnevezésű program részeként kiosztott szociális kártyákat, bár vannak olyanok is, akik még mindig nem kapták kézhez ezeket. Másoknak azonban – főleg vidéken – a kártya felhasználása okoz gondot: sok kisebb faluban egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy levásárolják az összeget. A kisnyugdíjasok így sokszor családtagokat, ismerősöket, segítőket küldenek el vásárolni a szociális kártyával.
2022. szeptember 07., 21:522022. szeptember 07., 21:52
A kormány döntése értelmében júniustól év végéig kéthavonta 250 lej értékű támogatást kapnak a kis jövedelmű nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, alacsony jövedelmű többgyermekes családok, egyszülős családok és a hajléktalanok. Az összeget egy elektronikus kártyára töltik fel, és a pénzből a jogosultak csak élelmiszert vagy meleg ételt vásárolhatnak. Az első összegek július folyamán érkeztek, az európai alapokért felelős minisztérium közleménye szerint pedig szeptember 8-ától kezdődően töltik fel a kártyákat másodjára. Az új részlet a 2.480.613 kedvezményezett mellett 150.000 új kedvezményezettnek is jár, miután a munkaügyi minisztérium frissítette a jogosultak listáját.
Bár másodjára töltik fel már a kártyákat, többen még mindig nem kapták meg azokat. Hegedüs Csilla, az európai alapokért felelős minisztérium államtitkára úgy nyilatkozott, hogy augusztus végéig a támogatásra jogosultak 97,7 százaléka kapta meg a kártyát, vagyis több mint 2 millió 350 ezer ember, első körben ki is utaltak számukra 600 millió lejt, és következik a második részlet. Aki a rendszer hibája miatt még mindig nem kapta eddig, vagy időközben vált nyugdíjassá, annak a postán vagy a nyugdíjpénztáraknál kell érdeklődnie. Hegedüs Csilla azonban azt ígéri, hogy
Év végéig kéthavonta kapnak 250 lejt a támogatottak, vagyis összesen 1000 lej segélyhez jutnak majd így.
A marosvásárhelyi P. Ilona például csak augusztus végén kapta kézhez a kártyáját, bár a többségnek már július elején megérkezett. Elmondása szerint valami keveredés történt, s egy személyhez két kártya is érkezett, a jogszerinti mellett a P. Ilonáé is. Így jutott későn a 68 éves nyugdíjas a kártyájához; augusztus elején vehette kézbe, s pár nap még eltelt, amíg fel is töltötték rá a támogatást. A kedvezményezett bár egy nagyvárosban lakik, számára sem volt mindig tiszta, hogy hol vásárolhat a kártyával: a Carrefour nagyáruházban például hiába próbálkozott, nem fogadták el azt, végül a Darina és a Pallas üzletekben tudott vásárolni vele.
Nagyobb gondot okoz a kártyával való vásárlás azoknak, akik falun laknak, jó néhány esetben üzlet sincs a településen, nem, hogy olyan hely, ahol elfogadják a szociális kártyákat. Így
Az iszlói L. Erzsébet (Iszló közigazgatásilag Székelyhodos községhez tartozik) például a Marosvásárhelyen élő gyermekeinek adta oda, hogy derítsék ki, hol és hogyan lehet elkölteni a támogatást, a helyi üzletben ugyanis nem fogadják el a kártyát. Igaz, ő a kártyával együtt kapott egy kétoldalas kinyomtatott listát is, hogy hol lehet vásárolni vele, legközelebb a mintegy tíz kilométerre lévő iklandi üzletben fogadnák el. De mivel a 80 éven felüli nyugdíjas nehezen mozog már a szomszéd faluba is, egyszerűbb volt a gyermekeire bízni a kártyát és a vásárlást.
Két és fél millió romániai a szociális juttatás kedvezményezettje
Fotó: Rab Zoltán
A szociális kártyát elfogadók körébe tartozik a székelyberei helyi üzlet is. Amint az üzletvezető, Morar Ildikó a Székelyhonnak elmondta, pár éve ő már elintézte, hogy az üzletében kártyaleolvasó legyen, majd az ételjegyeket is kártyaformájában kezdték utalni, akkor arra is szerződéseket kötött, most meg a szociális kártyák levásárlásra is külön szerződés kellett. Elmondása szerint
„Csak akkor éri meg ez a plusz pénz, ha van az embernek megfelelő forgalma. Nálunk kétszáz-kétszázötven vásárlás van naponta, a falu kicsi, de van áthaladó forgalom, így idegenek is megállnak vásárolni” – magyarázta az üzletvezető. Hozzátette, a szociális kártyákkal nem csak a székelybereiek vásárolnak, hanem a környező falvakból sokan itt tudják levásárolni azokat. Székelybere községhez tartozik tíz falu, s tudomása szerint csak náluk fogadják el, a többi településen, ha van is üzlet, az kicsi, még kártyaleolvasója sincs. De Nyárádszentmirén vagy Kendőn még valamiféle kisbolt sincs. Ilyenkor sokan a családtagjaikat, ismerőseiket kérik meg, hogy vásárolják le nekik, de a székelyberei üzletbe járnak a Caritas segélyszervezet beteggondozói is, akik bevásárlással is segítik a környékbeli időseket, ők is szoktak érkezni ezekkel a kártyákkal – tudjuk meg az Morar Ildikótól.
Érdeklődtünk a szociális kártya felhasználásáról a Hargita megyei Homoródszentmártonban is, a községhez ugyanis tizenkét falu tartozik, egyik-másik elég félreeső helyen, ahol sokszor nehéz megoldani a vásárlást. Jakab Attila polgármester elmondta, hogy ha a községhez tartozó minden faluban nem is lehet elvásárolni a kártyát, a községközpontban lehet vásárolni vele.
– fogalmazott a polgármester. Homoródszentmártonban három üzletben is lehet vásárolni a kártyával.
Hasonlóan nyilatkozott a Maros megyei Mezőpanit község polgármestere, Bodó Előd Barna is. Rámutatott, pár éve még nagyobb probléma lett volna egy ilyen kártyás támogatási rendszer, de most már kezdtek felzárkózni a kártyás kihívásokhoz a vidéki üzletek is, legalábbis a községközpontok. Mezőpanitban például három vegyes boltban és egy étteremben is lehet élelmet vásárolni a szociális kártyákkal.
Hasznos információk
Az európai alapokért felelős minisztérium honlapján is utánanézhetnek, hogy hol fogadják el a kártyákat. Egy táblázatban összesítették megyékre lebontva az elfogadó üzleteket: Hargita megyében 549, Maros megyében 642 bolt szerepel a listán. Érdekesség, hogy nem a nagy üzletláncok, hanem a romániai tőkéjű kisebb boltok szerepelnek a rendszerben.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
1 hozzászólás