Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

11:37

Rutinból oldotta meg – Józsa Norbert kevés edzéssel is felért a csúcsra

11:26

A Sportklub nem volt eléggé éles, a GYHK odatette magát, a Corona szervezetten hokizott

11:00

A mai meg se kottyant, holnap lehet a leghidegebb reggel

10:48

Megszűnt a fogyatékkal élők adómentessége, az önkormányzat még keresi a megoldást

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

A héten még velünk marad a nagy tél, aztán jövő héten valamelyest enyhülni fog a hideg

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Törvény kihirdetve: hosszú évek telnek el a nyugdíjba vonulás után, amíg kiadják a teljes magánnyugdíjat

Marosvásárhelyi fiatal sofőr balesetén ámulnak: rácsúszott autójával egy panzió tetejére – videóval

Megemelt adók, avagy itt mindenki megbolondult?

Sokan minél később fizetnének adót Csíkszeredában, így tiltakozva az emelés ellen

Megemelt adók, avagy itt mindenki megbolondult?

Sajnálja az adóemelést, de „mossa kezeit” Nicușor Dan

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Márton Árpád: nem csak ábrázolni, hanem üzenni

Fotó: Veres Nándor

Gyergyóalfalu, Marosvásárhely, Kolozsvár, majd Csíkszereda – ezek Márton Árpád festőművész életének fontosabb helyszínei: az első próbálkozások a katonák által egy teherautóról leürített könyvek szélein, majd édesapja biztatása, hogy művészi pályára lépjen, egészen a nagy kiállításokig.

Székelyhon

2021. március 10., 11:312021. március 10., 11:31

Alkotásaiban felfedezhetjük azt a letűnt világot is, amely gyermekkorában körülvette, amely benne volt az édesanyja stafírungjában – a vöröseket, a feketéket, a gyergyói táj kékjeit, zöldjeit, majd később a sárgákat, okkereket, azt a motívumvilágot, amely sajátságos, de mégis egyetemes. Annak a falunak a világát, amely archaikus, de nem népieskedő. Mint vallja, azt kellett átfogalmazni, ahonnan vétetett az ember, és nem csak ábrázolni, hanem üzenni is.

„Valahol bennem lévén nagyanyámon keresztül is, a családomon keresztül is hoztam magammal valamit, ami olyan archaizmus volt, nem népieskedő, hanem üzenet, és ezt a pentatóniát színben, üzenetben kellett megfogalmazni. A zene számomra óriási segítség volt. Van egy ilyen falu, ami foltjaiban majdnem pentatónia.

Ahonnan vétetett az ember, ahonnan jött, azt kellett – nem lefotózni – , átfogalmazni, üzenni a lehetőséggel. Nagyon nehéz dolog, de amikor a hátterek megvannak, akkor olyan mássá válik, hogy azon túl, hogy valamit ábrázolsz, üzensz is

– vallja a képzőművész.

Történeteit, amelyeket ifjú korában megélt a nagy mesterek mellett – Miklóssy Gábor, Zsögödi Nagy Imre – , napestig hallgatnánk. És ahogy telt az idő, ő maga is sokak mestere lett.

A nyolcvanéves festőművésznek felidézhetjük az életútját – Gyergyóalfaluban született 1940-ben. Művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Középiskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem festészeti szakán végezte, ahol Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát 1964-ben. Számos hazai és külföldi kiállítása volt, tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának.

Egyik létrehozója a Gyergyószárhegyi Művésztelepnek, tanárként több generációnyi képzőművész útját segítette.

1964-től rajztanárként dolgozott Csíkszeredában, alapítója volt a Művészeti Általános Iskolának, majd 1990-ben a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Líceumnak.

Felsorolhatjuk az elismeréseket, díjakat, amelyeket kapott, a csíkszeredai Pro Urbe-díjat, a Kriterion Koszorút, de a művésztelepeken kapott elismeréseket is. Azt, hogy

1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2017-ben Magyar Örökség-díjban részesült.

Elemezhetjük az alkotásait, életművét – felfedezhetjük a visszatérő motívumokat, a kéz, a Nap, a föld, a kenyér motívumát. De azt a derűt, életszeretetét, a tanításhoz és a művészethez való viszonyát, alázatát, a munka tiszteletét akkor értjük meg igazán, ha még közelebb lépünk egy-egy alkotásához, ha még közelebb lépünk Márton Árpádhoz, az emberhez. Ha leállunk néhány percre beszélgetni vele a Petőfi utcán, miközben ő a műtermébe tart. Vagy éppen ellátogatunk ebbe az alkotótérbe. Mi is ezt tettük, tartsanak velünk. Péter Beáta kérdezett.