Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

20:57

Tíz elektromos töltőállomást létesítenek Gyergyószentmiklóson

20:43

Vak alkotó vizuális ajándéka a látóknak – új kiállítás nyílt a marosvásárhelyi Teleki Tékában

20:26

Áramszünet, vízhiány és közlekedési korlátozás is lesz Székelyudvarhelyen

20:05

Gazdasági minisztérium: A világ legmodernebb lőporgyárát építi meg a román állam

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Már Magyarországon menekülőre fogta, átjött a határon, és csak Romániában tudták elkapni egy autópálya-akcióban

Megvolt az ország fagypontja

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Szklerózis multiplex, az életre szóló útitárs – a 25 éves Kelemen Andrea története

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

Csak harminc százaléka vehető fel egy összegben a magánnyugdíjalapnál összegyűlt megtakarításoknak

Új iskolabuszokkal kezdődik az új tanév Hargita megyében

Kamerákkal figyelik az új digitális hulladékgyűjtő szigeteket

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Márton Árpád: nem csak ábrázolni, hanem üzenni

Fotó: Veres Nándor

Gyergyóalfalu, Marosvásárhely, Kolozsvár, majd Csíkszereda – ezek Márton Árpád festőművész életének fontosabb helyszínei: az első próbálkozások a katonák által egy teherautóról leürített könyvek szélein, majd édesapja biztatása, hogy művészi pályára lépjen, egészen a nagy kiállításokig.

Székelyhon

2021. március 10., 11:312021. március 10., 11:31

Alkotásaiban felfedezhetjük azt a letűnt világot is, amely gyermekkorában körülvette, amely benne volt az édesanyja stafírungjában – a vöröseket, a feketéket, a gyergyói táj kékjeit, zöldjeit, majd később a sárgákat, okkereket, azt a motívumvilágot, amely sajátságos, de mégis egyetemes. Annak a falunak a világát, amely archaikus, de nem népieskedő. Mint vallja, azt kellett átfogalmazni, ahonnan vétetett az ember, és nem csak ábrázolni, hanem üzenni is.

„Valahol bennem lévén nagyanyámon keresztül is, a családomon keresztül is hoztam magammal valamit, ami olyan archaizmus volt, nem népieskedő, hanem üzenet, és ezt a pentatóniát színben, üzenetben kellett megfogalmazni. A zene számomra óriási segítség volt. Van egy ilyen falu, ami foltjaiban majdnem pentatónia.

Ahonnan vétetett az ember, ahonnan jött, azt kellett – nem lefotózni – , átfogalmazni, üzenni a lehetőséggel. Nagyon nehéz dolog, de amikor a hátterek megvannak, akkor olyan mássá válik, hogy azon túl, hogy valamit ábrázolsz, üzensz is

– vallja a képzőművész.

Történeteit, amelyeket ifjú korában megélt a nagy mesterek mellett – Miklóssy Gábor, Zsögödi Nagy Imre – , napestig hallgatnánk. És ahogy telt az idő, ő maga is sokak mestere lett.

A nyolcvanéves festőművésznek felidézhetjük az életútját – Gyergyóalfaluban született 1940-ben. Művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen a Zene- és Képzőművészeti Középiskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem festészeti szakán végezte, ahol Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát 1964-ben. Számos hazai és külföldi kiállítása volt, tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának.

Egyik létrehozója a Gyergyószárhegyi Művésztelepnek, tanárként több generációnyi képzőművész útját segítette.

1964-től rajztanárként dolgozott Csíkszeredában, alapítója volt a Művészeti Általános Iskolának, majd 1990-ben a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Líceumnak.

Felsorolhatjuk az elismeréseket, díjakat, amelyeket kapott, a csíkszeredai Pro Urbe-díjat, a Kriterion Koszorút, de a művésztelepeken kapott elismeréseket is. Azt, hogy

1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, 2017-ben Magyar Örökség-díjban részesült.

Elemezhetjük az alkotásait, életművét – felfedezhetjük a visszatérő motívumokat, a kéz, a Nap, a föld, a kenyér motívumát. De azt a derűt, életszeretetét, a tanításhoz és a művészethez való viszonyát, alázatát, a munka tiszteletét akkor értjük meg igazán, ha még közelebb lépünk egy-egy alkotásához, ha még közelebb lépünk Márton Árpádhoz, az emberhez. Ha leállunk néhány percre beszélgetni vele a Petőfi utcán, miközben ő a műtermébe tart. Vagy éppen ellátogatunk ebbe az alkotótérbe. Mi is ezt tettük, tartsanak velünk. Péter Beáta kérdezett.