
A kiemelt programok mellett még számos lehetőségük lesz a látogatóknak arra, hogy írókkal, költőkkel találkozzanak – hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón
Fotó: Haáz Vince
Színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A csütörtökön rajtoló könyves szemle 45 önálló standon mintegy 15 ezer címet kínál a látogatóknak, de már szerdán este Karády zárkájába is hívnak.
2019. november 13., 10:422019. november 13., 10:42
Hivatalosan csütörtök reggel 10 órakor nyitja meg kapuit a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, de már szerda este elkezdődik a kultúrkavalkád: Darvasi László Karády zárkája című monodrámáját lehet megtekinteni a könyves szemle nulladik napján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében a Gyulai Várszínház előadásában.
A hivatalos megnyitót a Navarra Dance tánccsoport A könyv bűvöletében című performansszal igyekszik emlékezetessé tenni még a színház előtti téren, utána birtokukba is vehetik a látogatók a Nemzeti előcsarnokában lévő vásárt. Idén is mondhatni könyvtengerré válik a díszes előcsarnok: Káli Király István főszervező szerint
Káli Király István főszervező
Fotó: Haáz Vince
Már csütörtökön koncertre is várják a kicsiket: 10.15-től Balázs Imre József Kirándulás a felhőben című verses gyermekkoncertje szerepel a programban. Aznap pedig este is koncertre számíthat a nagyérdemű, nem is akármilyenre,
A Sebő együttes amúgy háromszor is fellép a napokban: pénteken 11 órától a gyerekeket várják a Nyárádszeredai Művelődési Ház nagytermébe a „Maros hídja leszakad” címmel meghirdetett koncertjükre. Ugyanezt a gyerekkoncertet ismétlik meg majd a marosvásárhelyi Nemzetiben szombaton délelőtt.
Fotó: Haáz Vince
De még pénteken két programnak örvendhetnek az irodalom szerelmesei: a színház nagytermében 18 órától
A könyves szemle második napjának méltó lezárása 20 órától Bogdán Zsolt Ady-estje a Kisteremben.
Érdekes kezdeményezéssel rukkolnak elő szombaton reggel 10 órától a vásár látogatói számára: Gyéresi Júlia színművésznő olvassa fel Ady Endre összes versét. A könyvvásár látogatói számára már szokásos, hogy szombaton délelőtt a kisgyerekeké a színház nagyterme, ahol ezúttal a Sebő Együttes zenél nekik 11 órától. Közben a felnőtteket irodalmi matinéra várja Darvasi László, Grecsó Krisztián, Németh Gábor, valamint Szegő János.
A Kövek a zsebben egy forgatás kulisszái mögé kalauzolja nézőjét: egy amerikai film készítésének kellős közepébe Írországban. A fergeteges folytatást a két főszereplő, esetünkben két statiszta biztosítja, akik úgy mesélik el a történetet, hogy a forgatáson megforduló összes karaktert maguk keltik életre.
A magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket a könyves szemle
Fotó: Haáz Vince
Míg régen szombat este zárult a könyvvásár és vasárnap csomagoltak a könyvkiadók, évek óta immár vasárnap is tart a szemle: a könyvek vásárlása mellett még délelőtt 11 órától Kovács András Ferenc Jack Cole dalai című megzenésített poémáját adja elő Fazekas Ernő, Márton Lóránt és Nagy Csongor.
Természetesen egész napos gyerekprogramok is várják a kicsiket, mert a vásáron minden évben azzal is próbálkoznak, hogy kineveljék a jövő olvasó generációját.
Fotó: Haáz Vince
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
szóljon hozzá!