A legtöbb hazai munkát kereső személy beszél valamilyen idegen nyelvet, legalább is ezt tünteti fel álláskeresési pályázatán – derül ki a Tjobs.ro online platform által végzett felmérésből.
Beköszöntött a kánikula Maros megyébe is, hétfőn délután 32 fokot mértek Marosvásárhelyen, az elkövetkező napokban pedig még melegebb lesz. Nem csak a nappalok, az éjszakák sem lesznek hűvösek, idén először trópusi éjszakákra számíthatunk.
Autóbuszba rohant, majd belecsapódott egy másik járműbe is egy személygépkocsi kedden délután az E60 jelzésű európai út Szászkézd és Héjjasfalva közötti szakaszán. Két felnőtt életét vesztette, egy kisgyerek pedig súlyos állapotban van.
Barkácsolás, húspotyolás, de egy hangos családi veszekedés is megzavarhatja időnként az együtt lakók nyugalmát, főleg a tömbházakban, ahol csupán néhány centis fal választ el a közvetlen szomszédoktól.
A gyulafehérvári bejegyzésű Western Security Kft. nyerte azt a versenytárgyalást, amely során a Maros Megyei Tanács odaítélte a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer több objektumának az őrzését.
Lekerült a gyászlobogó az RMDSZ erdőszentgyörgyi szervezetének székházáról kedden délután, s visszakerült az az öt zászló – köztük a székely és magyar lobogó is – amelyek évek óta díszítik az épületet.
Az észak-erdélyi autópálya két Maros megyei szakaszára, gyakorlatilag a marosvásárhelyi bekötőre és a Marosugráig tartó részre írtak ki versenytárgyalást.
Vasárnap tizenkilencedik alkalommal szervezték meg Holtmaroson azt a Gyöngykoszorú találkozót, amelyet egykor az EMKE álmodott meg és kezdeményezett, aztán a helyiek Papp György kultúrigazgató vezetésével ápoltak és vittek tovább napjainkig.
Hétfőn elhagyta az országot, s pár nap múlva Amerikában lép fel Sebestyén Aba színművész, akit az amerikai Magyar Baráti Közösség hívott meg a több mint három évtizedes múlttal rendelkező ITT-OTT konferenciára.
A közlekedésben rejlő veszélyekre kívánja felhívni a gépkocsivezetők és a kerékpárosok figyelmét a Marosszéki Közösségi Alapítvány, ezért személyes történeteket várnak e-mailben.
Folytatódik Marosvásárhelyen a Poklos-patak tisztítása, medrének felújítása, és egyre jobban körvonalazódnak a patak partján kialakítandó kerékpársávok is.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
A mikházi római katonai tábor, valamint a ferences kolostor népszerűsítése a célja az augusztus 23-ai 2R, azaz római-reneszánsz fesztiválnak, amelyet immár nemcsak a Csűrszínház udvarán, hanem az egész falu területén megszerveznek.
Vasárnap délben ünnepélyes keretek között zárult a huszonkettedik alkalommal megrendezett Nagy Pál makfalvi alkotótábor.
Az eddigi falunapok helyett a hétvégén Balavásáron községi napokat tartottak, amelyre az ide tartozó falvak testvértelepüléseit is meghívták.
Nincs olyan, hogy a kismamának nincs anyateje – talán ez volt a legfontosabb tanulsága a Szoptatás hetének Marosvásárhelyen. Egy hétig az anyatejes táplálás fontosságáról volt szó, s többek közt előadott Bodoni-Imre Tímea is.
Költséges és problémás az állatkertbe tervezett nagymacskák háza körül, a tervező hibája miatt meghagyott, most kiszáradt és életveszélyes fákat kivágni – nyilatkozta Marosvásárhely polgármestere.
A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési és elemző osztálya a szülők által betartandó olyan eljárások megtételére figyelmeztet, amelyek megóvhatják a gyerekeket a kellemetlen, sőt, veszélyes eseményektől.
A nyár folyamán történt sikeres akkreditációk eredményeképpen két innovatív mesteri szakra hirdet felvételit a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szeptemberben.