Őszinte romanapi beszélgetőest Marosvásárhelyen

1971. április 8-án tartották a romák első világkongresszusát, azóta ezt a napot nemzetközi romanapnak nyilvánították. Ezen alkalomból szerdán Marosvásárhelyen is színes programokat szerveztek az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban.

Koreck Mária, a Divers Egyesület vezetője moderátorként kifejtette: azért szervezték magyar nyelven a beszélgetést, mert a tapasztalatok azt mutatják: a magyarul beszélő romák jóval lemaradtak a román nyelvet beszélő társaikkal szemben. Ezt azzal példázta, hogy sokkal több román nyelvet használó roma fiatal végez egyetemet, emellett pedig egyre több 5–8. osztályos magyarul beszélő cigány gyerek van az utcán. Az iskolaelhagyás a későbbiekben pedig nagyon sok gondot fog okozni a munkahelykeresésben, a lakhatási feltételek megteremtésében, illetve a más nemzetiségekkel való együttélésben.

Közösségekről kell beszélni

Nem véletlen a címben szereplő többes számú jelölés, hiszen a városban roma közösségekről kell beszélni – a hidegvölgyi, a Hegy utcai és a besei közösségekről –, amelyeket nem lehet egy kalap alá vonni, mert mindenik másképp működik. „Miért lehet a Hegy utcába felmenni és normális körülmények között kommunikálni, míg erre a hidegvölgyi és besei közösségekben kevesebb az esély?” – tette fel a kérdést a Hegy utcaiak vezetője, Balogh Péter, majd meg is adta a választ: mert az ő közösségéből kevesen dolgoznak a helyi köztisztasági vállalatnál. A hidegvölgyi közösség kívülről kijelölt vezetői megtiltják az ott élőknek, hogy bárkivel is beszéljenek, azzal, hogy a munkahelyeik megszűnésével félemlítik meg őket. Ezzel kapcsolatban vetette fel Nagy Zsigmond alprefektus azt, hogy olyan vezetőkre lenne szükség, akiket a közösség választ, és akikre hallgatnak.

Országos stratégiák – helyi igények

Balog Péter meglátása szerint a gondok nem is annyira az oktatás területén, hanem a munkahelyek hiányában mutatkoznak. Mi történik azzal a többgyerekes családdal, ahol az apukát nemzetisége miatt elbocsátják a munkahelyéről, és ahol az édesanyát szintén elbocsátják, mert gyereket vár? – tette fel a kérdést, jelezvén, hogy ilyen körülmények között nem könnyű iskoláztatni a gyereket. Az alprefektus statisztikai adatokkal árnyalta az előbbi gondolatot, és elmondta, a roma nemzetiségűek életében három fő területen – oktatás, orvosi ellátás és foglalkoztatottság – mutatkoznak hiányosságok. A romák inklúzióját kormányzati eszközök, dokumentumok szabályozzák, ezeket a helyi önkormányzatok, nemkormányzati szervezetek közösen kell megvalósítsák.

Koreck Mária a fenti gondolatra reagálva azt vetette fel, hogy az országos vagy európai szintű stratégiák és projektek nem mindig tudnak megfelelni a helyi igényeknek, és gyakran megtörténik, hogy ha valami jól működik, azt egy határidős pályázat esetében nincs lehetőség folytatni.

A több mint kétórás beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor Varga István magánemberként panaszolta el kifogásait a hangoskodó szomszédairól, akik miatt a rendőrséget is többször ki kellett hívnia, és azokról a városi uszoda szaunájában tartózkodó romákról, akiktől az embernek szintén nem lehet nyugta. Varga István azt fogalmazta meg, amit sokan közülünk is így gondolunk: hogy tudniillik lassan nem lehet semmilyen eszközzel fellépni a romák ellen, mert rögtön diszkriminációval vádolnak, pedig ugyanúgy, ahogy mások, ők is felelősségre vonhatók kell legyenek.

Az elhangzott panaszokra leginkább Venczi János, egy taxitársaság tulajdonosa, az Aven Amentza Romale tánccsoport vezetője adott praktikus tanácsokat, de sok érdekes szokásról és történelmi eseményről is mesélt. A rendkívül tartalmas beszélgetésen többek között arról is szó esett, hogy míg a magyar közösség számára fontos az anyanyelvhasználat, ez a cigányoknál nem olyan hangsúlyos.  Arról is beszéltek, tény és való, hogy a közösségük tagjai közül vannak olyanok, akik lopnak, de arra is rámutattak, hogy még akkor is őket hibáztatják, ha nem ők követték el a bűntettet.

A beszélgetés végén Venczi Péter azt hangsúlyozta, hogy ha nem történik valamilyen változás, hosszútávon nem lát semmilyen esélyt arra, hogy a közösségek együtt tudjanak élni. Koreck Mária pedig azzal a gondolattal zárta az alkalmat, hogy időre van szükség az összecsiszolódáshoz, és ehhez szükség van a tematizálásra, és több hasonló jellegű beszélgetés szervezésére.