Jó nagy, egészséges krumplit vásároljunk, vagy inkább a krumpli hazájából, a Székelyföldről behozott közepes méretűt – ez gyakran dilemma a piacon vagy áruházakban vásárló háziasszonyok körében.
Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség figyelmezteti a termőföldekkel rendelkező magán- és jogi személyeket, hogy tilos a tarló égetése, a száraz növényi maradványok tűzzel való megsemmisítése. Kivételek azért vannak.
A székelyföldi megyék és az azonos nevű városok szorosabb együttműködését, amolyan testvértelepülési szerződés megkötését szorgalmazzák az elöljárók.
Hagyományos és új programokkal készül Ákosfalva a hétvégén megrendezendő községi napokra, de Gyulakuta sem hagyja alább, így gazdag kínálatból válogathatnak azok, akik ezekben a községekben szeretnék eltölteni szabadidejüket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete tavaly, huszonnégy év után először szervezett ünnepséget Szent István napján, augusztus 20-án. Idén a Színház-térre várják a magyarságot szerdán 19 órától.
Az Erdélyi Magyar Néppárt romániai államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt augusztus 14-én Marosvásárhelyen ismertette: azért vállalta a novemberi megmérettetést, hogy mozgósítsa az erdélyi magyarságot és képviselje igényeiket.
A Romániai Gépjárműbejegyzési Hivatal (RAR) Maros megyében július 31-ig 1567 járművet ellenőrzött a rendőrség közlekedési ügyosztályával közösen. Az ellenőrzések fő célja a közlekedésbiztonsági szempontokból veszélyes járművek kiszűrése volt.
Európa legjobb gitárművészeire, valamint rengeteg muzsikára számíthatunk a hétfőtől kezdődő Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztiválon. A kilencedik fesztivál nagy újdonsága, hogy kihozzák a Kultúrpalotából a gitárszót.
Háromszáz éve alapították a jezsuita szerzetesek az ákosfalvi római katolikus egyházközséget, kis kápolnát építve, amelynek helyét 150 évvel később vette át a jelenlegi szép, impozáns templom.Szombaton kettős ünnep lesz a közösségben.
Évek óta nem történt ilyen baleset a marosvásárhelyi Víkendtelepen. Vannak, akik betegséggel, mások italfogyasztással magyarázzák a baleset bekövetkeztét. Egyik változat sem igazolt eddig.
Az általános műszaki vizsgálatok idején (augusztus 18. és szeptember 12.) között nem fognak füstölni a marosvásárhelyi vegyipari kombinát kéményei.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Csaknem egy százalékkal nőtt az elmúlt év első negyedéhez képest a marosvásárhelyi régi tömbházlakások ára, derül ki egy országos ingatlanpiac-kutató cég kimutatásából.
Viszonylag gyakran megtörténik Marosvásárhelyen, hogy nappal is működik a közvilágítás. A volt November 7 lakótelepi olvasóink jelezték, hogy az elmúlt időszakban a környékükön többször volt erre példa.
Több mint kétszázan indultak útnak Csíkszeredából a vasárnap Kézdiszentléleken bekövetkezett tragédia helyszínére, hogy gyertyát gyújtsanak a 37 évesen elhunyt motoros emlékére.
Könyv született a kiváló marosvásárhelyi sportolóról, Fülöp Györgyről. Sporttársak, barátok, ismerősök emlékeznek a nagyszerű sportemberre, pedagógusra.
Hetedik alkalommal rendezett hittantábort a Felső-Nyárád menti katolikus gyerekek számára a deményházi plébánia esztergomi fiatalokkal karöltve.
Az Ákosfalvi Községi Napok keretében szokásos szépségverseny nem marad el a hétvégén sem, ezúttal viszont Marosszék Szépe néven nyitnak a szervezők egy újabb fejezetet.
Szombaton fél tizenegytől a marosvásárhelyi Elie Carafoli repülőklub szervezésében a sportrepülőtéren tartják meg A csillagos ég sem határ (Sky is not the limit) elnevezésű légi bemutatót.