
Fotó: Nyulas Piroska
Egésznapos programra látta vendégül szombaton a nyárádremetei szépkorúak Kitartás csoportja a székelyvéckei Holdfény-, illetve a havadi Barátság csoportot.
2015. július 05., 13:292015. július 05., 13:29
„Egy adósságot róttunk le, mert tavaly mi voltunk Székelyvéckén, most meg szerettük volna tisztelni őket egy különleges nappal. Mindannyian részt vettünk a szervezésben, mindenki lelkesen nézett elébe ennek a napnak” – mesélte Moldovai Rozália, a nyárádremeteiek egyik szervezője.
A helyiek, miután bemutatták szülőfalujuk nevezetességeit, Vármezőre vitték a vendégeket, hogy az ottani látványosságokkal és finom ízekkel is megismertessék őket. A nap második felében kulturális programokon vettek részt a nyárádremetei művelődési házban. Élőzenével készültek az itteni szépkorúak. Amíg a zenész hangolt, lehetőségük adódott versek szavalásával megajándékozni egymást, vicces történeteket mesélni az idős kor szépségeiről, egy-egy titkot eláruli egymásnak.
„Ezt követően lehetett táncolni, kaland-, és készségfejlesztő játékokat játszani, amelyekre idős korban is érdemes odafigyelni, ezt Joó Ibolya kolléganőm bonyolította le” – tudtuk meg Szabó Attilától, a Gyulafehérvári Caritas munkatársától, aki hozzátette: csoportjukat a helyi önkormányzat támogatja, illetve a tagok járulnak hozzá anyagiakkal minden hónapban, így sikerül egy-egy ilyen eseményt megvalósítani.
Ezek az események lehetőséget biztosítanak az idősek számára, akiknek az utazás egyénileg már megterhelő lenne, hogy régi ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal, munkatársakkal, katonatársakkal újból felvegyék a kapcsolatot, kimozduljanak megszokott környezetükből, és hasonló élethelyzetben levő, mégis más életszemlélettel rendelkező emberekkel folytassanak eszmecserét.
„Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk, együtt, hogy még láthatunk sok ilyen időst, mint amilyenek mi is vagyunk. Örülünk annak, hogy jókedv van, hogy otthon felejtettük minden búnkat-bánatunkat, és hogy ebben a közösségben egy kicsit fiatalabbnak érezhetjük magunkat. Nagyon szép volt a mai mise, majd a vármezei csodás környezet, a jó levegő, az itteni emberek közvetlensége is jólesett” – összegezte a nap végén Rádu Vilma, a székelyvéckei szépkorúak részéről. Végül tombolahúzásra került sor, a helyiek felajánlásait sorsolták ki, így ajándékozva meg a vendégeket a kivételes nap lezárásául.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!