Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség figyelmezteti a termőföldekkel rendelkező magán- és jogi személyeket, hogy tilos a tarló égetése, a száraz növényi maradványok tűzzel való megsemmisítése. Kivételek azért vannak.
2014. augusztus 15., 12:172014. augusztus 15., 12:17
2014. augusztus 15., 12:182014. augusztus 15., 12:18
A tiltás ellen vétőkre súlyos bírságokat helyeznek kilátásba, súlyosabbakat, mint amilyeneket a tűzoltóság kiszabhat. A tarlón maradt szalma, a megszáradt indák, a kukoricakocsány, a napraforgó és repce fel nem használt és elszáradt kocsányának, illetve szárának meggyújtása az augusztusi kánikulai időszakban amellett, hogy fokozottan tűzveszélyes, komoly környezeti szennyezést is okozhat, ezért vezették be a tiltást.
Az ügynökség közölte – vannak azonban kivételek is, amikor engedélyezhető a tarlóégetés, a száraz növényi részek tűzzel való megsemmisítése. Ha növény-egészségügyi meggondolásokból akarják elégetni az ilyen anyagokat, megszerezhető rá az engedély. Ám azt csak az arra szakosított növény-egészségügyi szervek javaslatára a környezetvédelmi ügynökség adhatja meg. Olyan esetekről van szó, amikor a fertőzött növényi maradványok által komoly járvány terjedhet el. Ilyenkor az érintettek értesítik a vészhelyzeti felügyelőségek tűzoltóságait, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség megyei parancsnokságát, beszerzik a megyei mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság bizonylatát a járványhelyzet fennállásáról, kórokozók létéről, vagy a kártevők jelenlétéről az illető területen, de be kell szerezniük a területileg illetékes önkormányzatok beleegyezését is. Az ügynökség azonban figyelmeztet – ilyen engedélyt nem bocsátanak ki, ha a fentebb jelzett esetek nem fordulnak elő.
Tetemes bírságok
A törvényes rendelkezések alapján tarlót, nádast, bozótot, száraz füvet égetni a környezetvédelmiek, vészhelyzetiek és a helyhatóságiak jóváhagyása nélkül tilos. Akik a rendelkezés ellen vétenek, súlyos bírságokra számíthatnak. Magánszemélyek esetében 3 és 6 ezer lej között, jogi személyek által elkövetett szabálysértésnél 25 és 50 ezer lej között bírságolhatnak a környezetvédelmiek a 2006. évi 265-ös számú törvény 96. cikkelye első bekezdésének 9. pontja értelmében.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!