
Az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület és a celldömölki Soltis Lajos Színház múlt héten közösen rendezte meg idei színésztáborát.
2014. augusztus 19., 15:272014. augusztus 19., 15:27
2014. augusztus 19., 15:272014. augusztus 19., 15:27
A két szervezet között 2003-ban kezdődött a kapcsolat, azóta nagyon sok közös rendezvényen vettek részt. Ezek egyike a műkedvelő színjátszókat képző egyhetes nyári tábor, amelynek ötlete abból a megfontolásból fakadt, hogy a színjátszáshoz nem elegendő a színház szeretete, szükség van alapvető szakmai ismeretekre is. Ennek szellemében 2004 óta szerveznek évente színjátszó tábort: kezdetben Bözödön, majd Erdőszentgyörgyön és Jobbágyfalván. A résztvevők számának gyarapodásával új helyszínt kellett keresni, így esett a választás Kőrispatakra, ahová már nyolcadik éve kiköltöznek egy-egy hétre. Az idei, immár tizedik tábort az egyesület a Soltis Lajos Színházzal közösen szervezte meg.
Szakemberek irányításával dolgoztak
Múlt héten 55 fiatal, 10–21 év közötti színjátszó gyűlt össze Erdőszentgyörgyről, Celldömölkről, Csíkfalváról, Marosvásárhelyről, Segesvárról, Székelyudvarhelyről. A résztvevők csoportokba osztva dolgoztak.
A záró előadásra szombaton került sor, amelyen a szülőkön kívül a helyi lakosok is szép számmal részt vettek. A produkciót követően a táborlakókat tortával vendégelte meg az egyesület a színjátszótábor tizedik születésnapja alkalmából, majd tábortűzzel és bulival zárták a hetet. A táborban Piller Ádám, Szűrszabó-Bertalan Edit és Károly Bálint voltak a vezetők segítségére, továbbá a tábori rend felügyeletére Szász Enikő, Mátéfi-Takács Zita és Balogh Tünde pedagógusok vállalkoztak.
Nagyon sokat tanultak
„A színjátszó tábor az idén is rengeteg munkát jelentett mind az oktatóknak, mind pedig a résztvevőknek. Azt hiszem, a táborozók nagyon sokat tanultak, fejlődtek, egyszóval megint közelebb kerültek a színjátszás, a színház titkaihoz. Mindemellett megtanultak komolyan együttműködni, személyiségük gazdagodott, olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek majd segíteni fognak eligazodni az élet dolgaiban is, pontosságra, kitartó, közösségi munkára ösztönözte őket ez a tábor is” – nyilatkozta portálunknak a BPME elnöke, Kovrig Magdolna tanárnő, táborszervező.
A tábori feltételeket az etédi polgármesteri hivatal biztosította, a résztvevők szállítását az erdőszentgyörgyi és csíkfalvi polgármesteri hivatal. A tábor anyagi költségeinek fedezéséhez a szülők mellett a BPME nyertes pályázatai járultak hozzá, hiszen támogatást szereztek az erdőszentgyörgyi városi tanácstól, Maros Megye Tanácsától, a Bethlen Gábor Alaptól, míg a csíkfalvi gyerekek táborozásához a csíkfalvi községi tanács járult hozzá.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!