
Ezen a héten ismét elkezdődött – immár harmadik alkalommal – a nyári ásatási időszak a mikházi római kori emlékek helyszínén. Az eddigi partnerek megmaradtak, és szeptember elejéig folyhat a munka.
2015. július 09., 16:542015. július 09., 16:54
A Mikháza határában levő római kori nyomok kutatása 2011-ben kezdődött újra – tudtuk meg Pánczél Szilamér régésztől, a projekt egyik vezetőjétől. A Maros Megyei Múzeum által felvállalt kezdeményezés az egykori római birodalom határvonala, a limes európai kutatásainak sorába tartozik. Az ókori világhatalom által a Krisztus utáni 2-3. évszázadban kialakított és megszilárdult római határvonal és annak védelmi, kommunikációs és esetenként kereskedelmi létesítményei ma intenzív kutatások tárgyát képezik, és szeretnék, ha az egész szakasz az UNESCO világörökség részévé válna. A mintegy ötezer kilométer hosszú és három kontinensre kiterjedő római limes a legnagyobb védelmi rendszer, amit ember épített a kínai nagy fal után.
Hétfőn ismét elkezdték a kutatásokat Mikházán: az egykori katonai parancsnokság épületében, a római fürdőnél és az egykori civil település egyik lakóházánál, tehát három fontos elemet vizsgálnak: katonák, tisztálkodás-higiénia és civil lakosság.
A partnerek idén is ugyanazok – mondta el Pánczél Szilárd: a Maros Megyei Múzeum koordinálja a kutatást, ezenkívül régész, restaurátor és geofizikus kutatók, tanárok, egyetemi hallgatók vesznek részt a német berlini Humboldt, erfurti és a kölni, továbbá a kolozsvári és pécsi tudományegyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, itt lesznek a budapesti műegyetem építészeti hallgatói is, hogy együtt folytathassák az elkezdett felmérést és tervezést. Három nemzet, több diszciplína és nagyon jól felkészült kollégák, barátok, akik évek óta visszajárnak – így jellemzi Pánczél a feltáró csoportot. A tavalyi hetven-nyolcvan személlyel szemben idén csupán ötvenre számítanak. Jelenleg húszan dolgoznak Mikházán, régészek és munkások, július 19-én érkeznek a magyarországi és németországi kutatók, restaurátorok, hallgatók – derült ki.
A tervek szerint idén szeptember elejéig fognak dolgozni, mert a tavalyinál nagyobb terveik vannak. A nyári időjárás és a vakációs időszak segíti a kutatómunkát, és bár Mikházán is kánikula van, mégis elviselhetőbb, mint Marosvásárhelyen – tette hozzá a régész-kutatásvezető. Bár még nagyon az elején vannak az idei kutatásnak, és egyelőre a felső termőrétegben vizsgálódnak, az előbbi évek eredményei alapján már tudják, hogy milyen építkezési elemek felbukkanására számíthatnak, tárgyi leletek pedig bármikor felszínre kerülhetnek.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!