Tovább csökken a tanügyi állások száma Maros megyében

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A tanügyben dolgozók (pedagógusok és kisegítő személyzet egyaránt) minden évben ki vannak téve a létszámcsökkenés okozta stressznek. Maros megyében a 2015–2016-os tanévre összesen 8616 állást hagytak jóvá, ez a szám tavaly 8695 volt. Az idei leépítés alapvetően nem nevezhető drámainak, de a szakemberek szerint a létszámcsökkentés az évek során összeadódik, és éreztetni fogja hatását.

Vass Gyopár

2015. július 29., 14:562015. július 29., 14:56

A tanfelügyelőség vezetői azt állítják: megtesznek minden tőlük telhetőt, de úgy tűnik, szélmalomharcot vívnak. A végeredmény: osztályokat kell megszüntetni vagy összevonni, miközben a pedagógusok egyre terheltebbek lesznek.

Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes elmondta: az állások számát a gyerekek létszámának függvényében állapítják meg, és ahhoz, hogy a tanügyben dolgozók megkaphassák teljes fizetésüket, ehhez a megadott kerethez kell igazodniuk. A tanügyminisztérium a 2015–2016-os tanévben a megyének 8616 állást hagyott jóvá, tavaly ennél 79-cel többet, a 2013–2014-es tanévben pedig 442 állással volt több, mint az idén szeptemberben kezdődő tanévben. 

„Csökkent a gyereklétszám és csökkent a jóváhagyott állások száma is” – mutatott rá Illés Ildikó. Hozzátette: mindenkit próbálnak megmenteni, próbálnak áthelyezni. Viszont pontos képet csak szeptember elején alkothatnak, mert még lesznek versenyvizsgák, a meghatározatlan időre szóló állások elosztása is most zajlik, osztályokat vonnak össze, és majd utána leltároznak, viszont az tény: mindenképpen bele kell férniük a megadott keretbe.

A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: azt próbálják kisakkozni, hogy senkit ne kelljen elbocsátani, különösen odafigyelve azokra a pedagógusokra, akik meghatározatlan időre szóló állást töltenek be („titulárisok”), közben pedig  a helyettesítő tanári posztokat próbálják csökkenteni.

Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Maros megyei elnöke kifejtette: a színvonalas, minőségi oktatáshoz pénz szükségeltetik, és a hiány kezelésére nem a tantestület és a kisegítő személyzet csökkentése a megoldás. „Azt mondom, ez a 79 megszüntetett állás az egész megyére nézve nem egy óriási szám, ha viszont arra gondolunk, hogy minden évben van egy ilyen csökkentés, akkor az néhány éven belül jelentőssé nő, és sok helyen megérzik majd a tanintézetekben” – fogalmazott a szakmai tantestület megyei vezetője. Kérdésünkre, hogy az intézkedés a magyar vagy a román nyelven folyó oktatást befolyásolja-e leginkább, elmondta, nem nemzetiségfüggő dologról van szó, mert ott szűnnek meg állások, ahol csökken a gyereklétszám.

A nagyernyei Apafi Mihály Általános Iskola igazgatója, Hajdó Piroska elmondta: a létszámcsökkentés őket is érinti. A községközpontban tavaly két előkészítő osztály indult, harminc tanulóval, viszont az idén ezeket összevonták, és csak egy első osztály indul. Az Ernyéhez tartozó Székelykálban is elkeserítő a helyzet: a 2014–2015-ös tanévben két párhuzamos osztály működött, 24 tanulóval. Szeptembertől azonban már csak húsz gyerek marad, és egy pedagógus fogja oktatni az előkészítősöket és elemistákat. Ernyében nem kell tanerőt elbocsátani, mert egy tanító nyugdíjba megy, viszont az ősszel induló harmadik osztályban a jelek szerint több mint harminc gyerek lesz, és az igazgató azt reméli, hogy ősszel kapnak még egy tanítót. A székelykáli összevonás sem érinti egyelőre egyik pedagógust sem, mert egyikük óvodában szeretne továbbtanítani. „Nagyon stresszelő ez a helyzet, sosem lehet tudni, hogy ki marad állás nélkül” – foglalta össze az évek óta tartó helyzetet az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés