
Lemondtak tagságukról a Szociáldemokrata Párt (PSD) segesvári ifjúsági szervezetének tagjai, élükön Sebastian Haidu elnökkel, valamint Tiberiu Ferenc Maros megyei tanácsos.
2012. március 28., 13:372012. március 28., 13:37
2012. március 28., 13:582012. március 28., 13:58
Múlt héten a segesvári PSD első alelnöke, Iulian Sârbu távozott a pártból, ugyanazok az okok miatt: elégedetlenek a segesvári PSD vezetésének „gyakorlataival”, tevékenységével, a helyi pártelnök közbeavatkozásával és a gyatra városvezetéssel – a szervezet és a város élén is Dorin Dăneşan áll.
„A megyei tanácsosi mandátumomból még három hónap van hátra, ezt függetlenként teljesítem. Elégedetlenségem oka Dorin Dăneşan, nem a PSD, senkivel sincs semmi személyes gondom. Egyelőre nem döntöttem el, hogy júniusban indulok-e a választásokon” – mondta Tiberiu Ferenc. Hozzátette, döntéséről nem egyeztetett a PSD Maros megyei elnökével, Alexandru Petru Frăteannal, mivel ismeri Dorin Dăneşannal kapcsolatos, támogató véleményét.
A PSD megyei elnöke szerint mindazok, akik eddig távoztak a segesvári szervezetből, befolyásolták az USL-nek azt a csatáját, amelyet a kormánypártokkal akarnak megvívni.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!