Tizedszer táboroztak a szórványreformátusok

Az elmúlt héten tizedik alkalommal rendezte meg nyári táborát Nyárádremetén a Csíkfalvi Református Missziói Egyházközség.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 26., 12:532014. augusztus 26., 12:53

2014. augusztus 26., 13:092014. augusztus 26., 13:09

Péntek este a szokásosnál nagyobb volt a sürgés a nyárádremetei református templom udvarán, a táborozó gyerekek mellett ott voltak a szülők is, hiszen ilyenkor tartják a szokásos szülők estjét. Azaz bográcsgulyásra hívják őket, s a vacsora mellett azt is bemutatják, amit egy hét alatt tanultak. Így volt ez most is: amíg az üst tartalma összefőtt, az oktatók imasétára hívták a gyerekeket és szülőket a templomba. Az imaséta arra szolgál, hogy utolsó nap átismételjék a hét alatt tanultakat, a gyerekek ráébredjenek arra, hogy Jézus az, aki tökéletesen végigjárta az életutat, a keresztutat, amit Isten elébe adott. Szeretnék megértetni a gyerekekkel, hogy Jézus mindig a jó utat választotta, és akkor sem rettent meg Isten akaratát cselekedni, amikor őt egy nagyon nehéz, fájdalmas útra küldte.

Válaszúton

Az idén harmadik alkalommal tartottak vakációs bibliahetet a gyerekekkel, azaz a KOEN Alapítvány által kiadott programfüzet anyagát dolgozták fel. A hét témája a választás volt a jó és rossz út között, arra vezetni rá a gyerekeket a bibliai igékkel, történetekkel, hogyan találják meg ők is a helyes utat. Az útkeresést Noé, Gedeon, Ruth, Dávid és Góliát, illetve Dávid király története révén végezték. A napi témákat a csíkfalvi színjátszócsoport tagjai vezették be egy-egy kerettörténet eljátszásával, a napi hangulat megteremtésével. A történeteket, témákat játákokkal, aranymondásokkal, énekekkel mélyítették el, a napi programot pedig további énektanulással, játékokkal, kézműves foglalkozásokkal egészítették ki – tudtuk meg Balogh Tünde és Marton Zsóka oktatóktól, akik előzőleg részt vettek az erre a célra szervezett felkészítőn. Mellettük munkatársként dolgozott Domó Bernadett, László Szabolcs és Hajdú Emese, de az énekeket is a táborban részt vevő nagyobb gyerekek tanították társaiknak a hét folyamán.

Olvassák a Bibliát

Kerekes József lelkipásztor örömmel nyugtázta, hogy immár a tizedik tábort is sikeresen zárták. Számára megható, hogy évről évre folyamatosan sikerült megrendezni a nyári tábort, és akik az első alkalmakkor kisgyerekként vettek részt, azok most az oktatók segédjeként vannak jelen. De köszönet jár a két pedagógusnak is, akik szívvel-lélekkel dolgoztak, de a szülőknek is nagy támogatást nyújtanak, hogy évente megrendezhessék a református tábort, amelyre a csíkfalvi misszói anyaegyház szórványgyülekezeteiből vettek részt idén is a gyerekek: Csíkfalváról, Jobbágyfalváról, Nyárádremetéről.

Kerekes Józsefet két dolog ragadta meg igazán az idei tábor alatt. Az egyik, hogy azok a gyerekek, akik igencsak ritkán veszik a kezükbe a Bibliát, itt most megtették és olvastak belőle. Továbbá azok a történetek, amelyeket itt eljátszottak, elszerepeltek, az megmarad a gyerekekben, tovább dolgozik bennük, és életük egy-egy döntése előtt, nehéz helyzetekben eszükbe jut. A lelkész meg van győződve, hogy Isten Szentlelke dolgozik a gyerekekkel, a gyerekek között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés