
Az évek óta cukorbeteg gyerekek számára megszervezett Yuppi élményterápiás tábor kinőtte magát: idén két alkalommal is várta a különböző korosztályú gyerekeket. A Yuppi a gyerekek számára óriási élmény, a munkatársaknak pedig életlecke.
2014. augusztus 24., 19:412014. augusztus 24., 19:41
2014. augusztus 24., 19:412014. augusztus 24., 19:41
Az első tábor júliusban zajlott, ezen 13-17 éves diabétesszel együtt élő fiatalok vettek részt. Ami idéntől újdonságnak számít, hogy augusztusban egy másik korosztály, a 7-12 év közötti fiatalok számára is szerveztek élményterápiát. A Mezősályiban levő táborozóhelyen lehetőség nyílt kézműves- és zenei foglalkozásra, színjátszásra, mászásra, lovaglásra, evezésre és íjászatra, ugyanakkor a fotózás művészetével is megismerkedtek a gyerekek.
Az augusztusi táborban negyven gyerek vett részt, akik hét különböző megyéből érkeztek. A résztvevőkre negyven munkatárs felügyelt, akik három csoportban dolgoztak. A Házi Manók folyamatosan a gyerekek mellett voltak, együtt indították a napot, majd este átbeszélték az eseményeket. A Menő Manók feladata volt a program megszervezése és lebonyolítása, a Doki Manóké pedig a gyerekek egészségére való odafigyelés. Nagyon fontos része a tábornak, hogy a gyerekek tanuljanak meg élni betegségükkel. Ebben a táborban öt résztvevő tanulta meg egyedül beadni magának az inzulint.
Természetesen a szórakozás sem hiányzott a táborból, ami nagy segítség volt a gyerekek számára, hiszen szembenézhettek félelmeikkel és átléphették a határaikat. A 12 éves Kovács Dávidnak nagyon tetszett a tábor. „Sokféle tevékenység volt, egy kicsit sem unatkoztunk. Nekem legjobban a mászás és az íjászat tetszett. Nem féltem a mászástól, mert tudtam, hogy vigyáznak rám a többiek, és az íjazásnál nagyon sokszor célba találtam. A Manók olyanok voltak, mint az anyukáink, akik megdicsértek engem, hogy milyen bátor vagyok, és azért mert jó volt a cukrom, senkinek nem volt ilyen jó a házban” – mesélte a résztvevő.
A tábor a gyerekek számára ingyenes, a munkatársak pedig önkéntes alapon dolgoznak. Az, amit ezektől a gyerekektől kapnak, felbecsülhetetlen – véli Szász Mihály, aki egy Házi Manó szerepében volt jelen a táborban. „Dolgoztam még gyerekekkel, de ez a tábor teljesen más volt számomra. Amikor 24 órából 24-et velük töltesz, és még jobban oda kell figyelj rájuk a cukorbetegség miatt, alaposan lefáradsz, ugyanakkor elképesztően feltöltődsz. Jó volt látni, ahogyan elfeledik a betegségüket, legyőzik félelmeiket. Számomra ezek a gyerekek példamutatók, rájöttem, hogy ők ezt megtudják tenni, az én hétköznapi gondjaim eltörpülnek” – jelentette ki az önkéntes.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!