Fotó: Gligor Róbert László
Szerdai közgyűlésén jó és kevésbé jó hírekkel is szembesült a Nyárádmente Kistérségi Társulás. Többek között azzal, hogy távozik egyik alapembere.
2016. szeptember 01., 16:182016. szeptember 01., 16:18
A Nyárádmente Kistérségi Társulás ügyvezetője, Antal Zoltán a szerdai ülésen bejelentette, hogy távozik a szervezettől. Úgy érzi, a következőkben nem tudná az eddigiekhez hasonló sikerrel vezetni a kistérségi társulást, a LEADER és a Natura 2000 programokat, mivel saját vállalkozására szeretne több időt fordítani.
Meggyőződésének adott hangot, hogy a hátramaradó személyzet nélküle is jól el tudja látni feladatát további alkalmazások nélkül is, és bízik abban, hogy a polgármesterek az elkövetkezőkben sem engedik politikai befolyások alá kerülni a kistérségi elképzeléseket, hanem megőrzik a szakmai jelleget. Antal Zoltán tíz éven át volt a kistérség ügyvezetője, s bár nem lesz munkaviszonya a szervezettel, megígérte, hogy „semmit sem szégyellve abból, amit hátrahagyok”, fokozatosan fog „kivonulni”, és ezután is számíthatnak szakmai tudására a polgármesterek és a kistérség.
Szerződéskötés hamarosan
A szervezet szerdai ülésének egyik kiemelt napirendje volt a következő időszak lehetőségeinek elemzése a LEADER programban. A Nyárádmente LEADER Egyesület is nyújtott be pályázatot az év elején, hogy támogatást szerezzen LEADER-típusú vidékfejlesztési stratégiája megvalósítására. Ez sikeres volt, így a tizenhárom közigazgatási egységből összetevődő kistérség 1,36 millió euró támogatást szerzett, és stratégiájának sikeressége miatt a fennmaradó összegek visszaosztásakor további közel 700 ezerhez is hozzájutott, így összesen több mint kétmillió eurót fordíthat különböző, a kistérségben megvalósuló projektek támogatására.
A stratégia öt intézkedést céloz meg, ezekre különböző összegeket tudnak fordítani. Vállalkozások támogatására (turisztikai és egyéb szolgáltatások, termelés, kézműves tevékenységek) 590 ezer jut, ugyanennyi a vidéki alapszolgáltatásokra (zöldövezetek, sportpályák, szabadidős terek, helyi piac, közvilágítás, stb.) is. Örökségvédelem címszó alatt 270 ezer eurót költhetnek a helyi örökség leltárára, örökségvédelmi tevékenységekre, tematikus ösvényekre, míg ennél kevesebbet, 100-100 ezer eurót fordítanának szociális infrastruktúrára és turisztikai célú együttműködésre. A LEADER iroda működtetésére és a négyfős személyzet bérére 390 ezer euró jut.
A kistérségi szervezet néhány héten belül megkötheti a támogatási szerződést a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériummal, így októberben vagy novemberben ismét működni kezdhet a hónapok óta „takaréklángon tartott” iroda, hogy megpályáztassa ezeket az összegeket. Ugyanakkor azt is remélik, hogy 2019-re minden pénzt sikeresen le tudnak hívni a pályázók.
Másoknak is jutott
Maros megyében több LEADER kistérség nyújtott be pályázatot és nyert támogatást a minisztériumtól a LEADER-típusú stratégiája megvalósítására. Így a Kisküküllő felső folyásán alakult Kisküküllő (8 közigazgatási egység) több mint 905 ezer, a Maros és Kisküküllő alsó folyásnál található Küküllő-fennsík nevű társulás (14) több mint 1,64 millió euróhoz jutott. A Mezőségi Térség (13) 1,27 millió, a Mezőség Kapuja (3) 453 ezer eurót kezelhet, a Felső-Maros Völgye (10) 1,67 milliót, míg a Marosi Partnerség (5) 287 ezer eurót használhat fel közösségi projektekre a következő években. További egy-egy esetben tettek le Maros megyei községek pályázatot partnerségben Hargita, Beszterce-Naszód és Szeben megyei közösségekkel. Egyébként a a 2007–2013-as fejlesztési ciklusban 168 LEADER kistérség kapott támogatást Romániában, a 2014–2020-as időszakra már 239.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!