
Nem is a bejelentett betörés, hanem korábbi tolvajlások miatt vizsgálják.
2012. március 29., 15:182012. március 29., 15:18
2012. március 29., 15:432012. március 29., 15:43
A mezőrücsi vidéki rendőrségi körzetet szerdán értesítették, hogy az éjszaka folyamán betörés történt egy mezősámsondi háznál. A rendőrök egy nap alatt a betörő nyomára bukkantak. A 30 éves mezősámsondi illetőségű G. O. a keddről szerdára virradó éjszaka hatolt be a panaszos udvarára, onnan az ajtó feltörése után a lakásba ment, ahonnan azonban nem vitt el semmit. Miután a rendőrök azonosították, őrizetbe vették, kiderült, hogy a rongáláson kívül más kárt nem okozott. Ám felmerült a gyanú, hogy korábban már követett el hasonló cselekményeket, akkor több „sikerrel”. A vallatás folyamán kiderült, hogy ő volt az elkövetője két, január és február folyamán a község területén elkövetett lopásnak, amelynek a tettesét azóta keresték.
Az őrizetbe vett peches betörő ellen jelenleg két rendbéli magánlaksértés és két minősített lopás ügyében folytatnak vizsgálatot – közölte a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.
szóljon hozzá!