Nagyboldogasszony-napi búcsú lesz Szentdemeteren

•  Fotó: szentdemeteri bucsu

Fotó: szentdemeteri bucsu

Az előző évek hagyományához híven idén is megtartják Szentdemeteren a Nagyboldogasszony-napi búcsút. A hétvégi előkészületekről Sebestyén Ágoston plébános számolt be.

Vass Gyopár

2015. augusztus 14., 16:102015. augusztus 14., 16:10

Pénteken, augusztus 14-én tartják az előesti búcsút körmenettel, az alkalom szentségi áldással zárul. Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én 13 órakor kezdődik az ünnepi búcsús mise. A tervek szerint mindkét napon szabadtéri misét szeretnének tartani, a tavaly felújított Lourdes-i Szűz Mária oltárnál. A péntek esti mise fő celebránsa Oláh Dénes főesperes lesz, igét hirdet Csiszér Imre erzsébetbányai plébános. A búcsú napján a szentmisét bemutatja és igét hirdet Bara László, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet plébánia papja.

Sebestyén Ágoston plébános elmondta: „Augusztus 15-e az egyházközségünk legnagyobb ünnepe. Bár a falu neve Szentdemeter, védőszentje a Szűzanya, és a templomunk is a Nagyboldogasszony tiszteletére van szentelve”.

Az ünnepségre legfőképpen a faluból elszármazottak látogatnak haza, de jön egy somogyvári csoport is, és ahogy előző években idén is számítanak a vásárhelyiek érdeklődésére. Ezenkívül jelen lesznek Balavásár elöljárói, de Farkaslakáról is bejelentkeztek.

Balavásár öt települése közül Szentdemeter az, amelyik évi egy alkalommal a legtöbb látogatót vonzza. „Nagyboldogasszony napján az elszármazottak egytől egyig hazalátogatnak katolikus templomuk búcsúünnepségére. Ez nem csak annak köszönhető, hogy néhány éve augusztus 15. munkaszüneti napnak számít, hanem főként annak, hogy az itteniek rendkívül vallásos emberek” – nyilatkozta korábban a Vásárhelyi Hírlapnak Sagyebó István polgármester.

Érdekességként említhető, hogy 1940-ben, a búcsú szombatján több mint egyórás felhőszakadás eredményeként óriási árvíz mosta el a falu nagy részét. Az akkori pap, Pál Gyula, látva azt a nagy szegénységet, ami az árvizet követte, meghívta a magyarországi Kovács Károlyt, aki megtanította a falu népét a kukoricaháncs megmunkálására, kenyeret adva megannyi ember számára.

Temploma középkori építészeti emlék
A falu keleti szélén, egy magaslaton álló római katolikus templom román kori eredetű, később gótikus stílusban lett átalakítva, mai formáját a 15-16. század fordulóján nyerte el, az egyik legépebben megmaradt középkori építészeti emlék Erdélyben. Egyedi a templombejárat sok száz éves faragott kőkerete, a templomhajó és szentély jellegzetes gótikus hálóboltozata, a szentélyben 2010-ben feltárt freskómaradványok, a régi félgömb alakú keresztelő medence, valamint az impozáns gótikus főoltár, közepén a Boldogságos Szűzanya a kis Jézussal szobor. A templom a protestantizmus terjedésével a reformátusoké, majd az unitáriusoké lett, de mivel a katolikusok többségbe kerültek, már 1697-ben gondoltak a templom visszavételére, ami sikerült is 1722-ben, a ferences szerzetesek missziós munkája során, Páter Péterffy Domokos által.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron