Fotó: Gligor Róbert László
Öt napi munka és tapasztalatszerzés után péntek este összegeztek azok a „kalandorok”, akik a múlt héten Maros megyei gazdáknál tartózkodtak.
2016. augusztus 01., 12:312016. augusztus 01., 12:31
Hétfőtől péntekig nyolc magyarországi fiatal dolgozott Maros megyében fiatal falusi gazdák mellett, hogy az igazi vidéki és gazdaéletet megismerje. A program végén a fiatalok nevében László Anita szervező, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) munkatársa tolmácsolta érzéseiket. Élmény volt számukra a napi 24 óra kitöltése, ezért egyesek már úgy döntöttek, otthoni programjukat is át fogják alakítani. Meghatározó volt számukra a fogadó családok szeretete, ahogy a közösség befogadta őket, és példaértékűnek tartják az itteni emberek összetartását. Ezek a magyarországiak nem értik, miért akarnak elmenni erről a vidékről a fiatalok, ahogyan az itteniek sem értik, hogy egy városi fiatal miért megy ingyen dolgozni egy falusi gazdaságba.
Kérdésünkre Szakács Roland, az AGRYA alelnöke kifejtette: a Nyárádmente kistérség a harmadik programon van túl. Az egyik kalandor, aki egy nagy magyarországi multinacionális cég marketingese, könnyekig meghatódva mesélt neki élményeiről. Amikor ilyen emberekkel találkozik, akik visszaigazolják, hogy ez a program sikeres és van értelme, akkor az mindig megerősíti, hogy van értelme folytatni. Még nem tudni, hogy milyenek lesznek a jövőben a partnerek lehetőségei, forrásai, de az biztos, hogy nem szabad abbahagyni a kalandot.
A Maros megyei partner, a Nyárádmente Kistérségi Társulás ügyvezetője, Antal Zoltán elmondta: vannak emberek, akik már el vannak szakadva a paraszti valóságtól, ezért számukra a hagyományos gazdálkodás, mint természetközeli életforma luxuscikké tud válni. Ez a program arról is szól, hogy a fiatalok megtudják, honnan is származik a mindennapi falat, de elsősorban az emberi kapcsolatokról, hogy még mindig képesek az erdélyiek másokat beengedni a házukba, és azok a gazdával együtt dolgozhatnak.
A legnépszerűbb erdélyi gazdának a portálunkon szombaton bemutatott dunakeszi Hernádi Anna Borbálát választották idén, aki a programnak egyetlen hibáját tudta kiemelni, hogy nagyon rövid volt. Szívesen maradna még a Nyárádmentén, élne is az újabb ötnapos munkalehetőséggel, ha akadna befogadó gazda. Az emberek kedvessége az, ami másabb, mint otthon – vallotta be.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
szóljon hozzá!