Lovas túrával emlékeztek Gróf Tisza Istvánra

Befejeződött a hétvégén az az emléktúra, amelyet a Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Sport és Kulturális Egyesület már ötödik alkalommal szervezett meg.

Gligor Róbert László

2016. augusztus 28., 15:562016. augusztus 28., 15:56

Gróf Tisza István volt az az első államférfi, aki az első világháborúban ténylegesen katonákat is vezényelt, a 2. honvéd huszárokat, ezért is kapta az ő nevét az az emléktúra, amely során idén a debreceni hagyományőrző huszárok az 1916-os román betörés apropóján azokat a Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszíneket járták végig az elmúlt két hétben, amelyeket az első világháborúban az ezred is. Száz éve a hadtestet Galíciából Marosvásárhelyre vezényelték, ahonnan Marossárpatakra és Sáromberkére mentek, ott Ferenc József császár születésnapján díszszemlét tartottak, majd augusztus 18-án elindultak a határok védelmére Vatra Dornei felé. Az idei emléktúrát az elesett huszárok emlékére szervezték.

A menet Besztercén kezdődött, ahol emléktáblát avattak a Magyar Ház falán, onnan Bethlen, Magyardécse, Szépkenyerűszentmárton, Kékes, Szentmáté, Nagynyulas érintésével érkeztek Maros megyébe, ahol Vajdaszentiványon szálltak meg. Sáromberkén a református templom udvarán kopjafát és emléktáblát avattak, és a helyiek fényképen mutatták meg azt a helyet, ahol száz éve tartották a díszszemlét. Innen Mikházára, majd a Bekecs érintésével Nyárádselyébe lovagoltak, itt a nyárádszeredai Bekecs és a hortobágyi Kilenclyukú táncegyüttesek közreműködésével huszárbált is tartottak. Nyárádszeredában emléktáblát avattak az egykori Úri Kaszinó falán, ellátogattak Nyárádszentsimonba, majd Jobbágyfalván fejezték be a túrát – számolt be lapunknak Juhász Imre, a hagyományőrző huszárezred őrmestere és Lovas Bálint szakaszvezető, ezredkürtös.

Tizennégy lovas járta végig a mintegy 380 kilométert, s bár több helyen gondoskodtak kényelmükről, mégis tartották magukat és lovaikat a tábori körülményekhez. Továbbá ugyanabban a ruházatban díszelegtek, amellyel elődeik a frontra indultak. Az 1869-től érvényes egyenruhát 1916-ig hordták, ekkor a lóállomány megritkulásával a huszárokat is lövészárkokba kényszerítették, és az egész hadsereg ruházatát szürkére cserélték.

Arra a kérdésünkre, hogy hogyan fogadták útjukon őket, csak annyit mondtak: csodálatos volt. Mindenhol szívesen és örömmel látták, az egyenruhás, lovas huszárok képe sok idős ember szemébe könnyet csalt, sőt, Besztercén virágokat szórtak elébük, hogy a magyar huszárnak még a lova se lépjen kőre, hanem rózsasziromra. Sok helyen az emberek összeadták az élelmet az ellátásukra, Nagynyulason pedig egy román gazda volt a vendéglátójuk. Az időjárás kedvezett, naponta 25-35 kilométert lovagolhattak, ami nem tűnik soknak, de a „hegyre fel-hegyről le” terephez nem szokott alföldi lovak számára 7-9 óra kellett ennek megtételére.

Élő történelem

Csontos János debreceni huszárszázados lapunknak elmondta: az általa vezetett egyesület 1988-ban alakult, egy öreg, második világháborús katonatiszt szervezte meg egy nemzetközi huszár-világtalálkozó alkalmából. Az emléktúrát idén azért itt szervezték, mert száz éve ebben a térségben kemény harcok folytak a betörő ellenség megállításáért. Egyébként sok túrát szerveztek már a Kárpát-medencében, Erdélyben sem ez az első: 2007-ben a Szent Imre millenniumi emléktúrát, 2009-ben a marosvásárhelyi huszáravatás alkalmával lovagoltak, 2011-ben Bem, 2013-ban Lenkei tábornok emlékére szerveztek lovastúrát. Ezek nemcsak egyszerű lovaglások, hanem vezérfonaluk is van, „élő történelemóra”, ilyenkor emlékjeleket is hagynak. Magyardécsén szoborjavításhoz járultak hozzá, Pankotán és Szilágysomlyón kopjafát avattak, idén pedig egy kopjafát és három fekete márványtáblát – részletezte a volt országgyűlési képviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán