Községi napok, baráti találkozások ideje

•  Fotó: Nyulas Piroska

Fotó: Nyulas Piroska

Az egyszerű mulatáson messze túlmenően, az országhatárokon átívelő barátságokról szólt a Nyárádremetei Községi Napok.

Nyulas Piroska

2015. szeptember 06., 19:122015. szeptember 06., 19:12

„Mártély, Felsődobsza és Halmaj testvértelepülésekről érkeztek ezúttal vendégeink, és Ráckevéről jött a Rőzse Néptáncegyüttes” – nyilatkozta Magyari Péter, Nyárádremete polgármestere.

Szeptember első hétvégéjén a néptánc, a népzene volt idén is az alap, amire a szervezők építettek. Kezdésként a méltán híres Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar lépett fel. Az érdeklődők színvonalas táncelőadásokat is megtekinthettek. A Bekecs Néptáncegyüttes, a Napsugár Tánccsoport és a helyi kisiskolások mutatták be az őseinktől ránk maradt tudásukat. A magyarországi Rőzse néptánccsoport, Kakuk Pál koreográfus vezetésével külön erre az alkalomra összeállított előadással érkezett a falunapokra. Szombat délelőtt a helyi- és vendég önkéntes tűzoltóké volt a főszerep: szirénázva bejárták a község öt települését, majd mind az ifjúsági, mind a felnőtt csapatok összemérték tudásukat, gyorsaságukat. A környező településekről Szovátáról, Erdőszentgyörgyről, Nyárádköszvényesről, Csíkfalváról, Ákosfalváról, Jeddről érkeztek önkéntes tűzoltók.

A testvértelepülések képviselői egyhangúan állítják, hogy otthonról haza érkeznek a Felső-Nyárád menti településekre, és hogy talán az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy évtizedekkel ezelőtt ezek a települések kölcsönösen kedvező együttműködésbe kezdtek. „Egy, a határokon átívelő összetartozás, ami a leglényegesebb, ezen belül pedig az emberi kapcsolatok szövődése, amiből életre szóló barátságok, kapcsolatok alakulnak ki. Emellett maradandó értékeket is hagyunk az utókor számára. Többek között Halmajon már hat székelykaput állítottunk, amelyek a nyárádköszvényesi Lőrincz Antal fafaragó mester munkái, ezek spirituális helyen vannak: templomaink bejáratánál, temető bejáratánál, nemzeti emlékparkunk bejáratainál” – mesélte Tóth József, Nyárádköszvényes testvértelepülésének, Halmajnak a polgármestere.

Borsos József, Mártély község polgármestere egy több mint húszéves testvérkapcsolatról számolt be, melynek épp idén októberben ünneplik a húsz éves, hivatalos, irattal is rögzített évfordulóját. Elmondta: mindannyian arra törekszenek, hogy ne csak a vezetőség, hanem a fiatalság, a gyermekek közt is kiépüljön egy kapcsolatrendszer, hogy a már meglévőkön túlmenően újabb és újabb barátságok, ismeretségek alakuljanak ki, s ezek meg is maradjanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés